Csend van. Talán ez az Isten csendje. A készülődő ősz lassan birtokba veszi ezt a megcsúfolt világot. Ülünk kint a verandán. Papa és én. Hallgatunk, néha kései darázs próbálja befúrni magát a trombitavirág narancsszín virágába. Méla lett a gondolat, komótos mozdulat a kávéivás szertartása. Látod…

Eléreeem! El kell hogy érjem... Kepesztetek az öreg szilvafa alatt. Ott az a nagy, amelyik hamvas kabátban kucorog. Na az kell nekem..- Nem éred el. Béna vagy - kuncog mögöttem öreganyó hangján Majácska. - Dehogynem, csak azért is leszedem azt a benga szilvát! - morgom mérgesen, és néha még ugrálni…

Tudja fene... Jó itt üldögélni papával. Mostanság ránk jár a rúd, egyszer meleg, egyszer meg vacog a fogunk. Mármint az enyém. Nekem még van. Csendesek ezek a percek, a többiek a párommal tévét néznek vagy szundikálnak. Csak ketten üldögélünk a lassan estébe forduló délutánban. Gandi öregesen…

Mi jár a fejemben... Hát sok furcsaság. Talán nem is mind helyes, vagy okos. Ott motoszkál csendben az a tíz év, amit részben kutyák rehabilitációjával töltöttem. Sokan voltak. Morgósok, félénkek, sérültek. És ott vannak a kóborok. Nem egyet hónapokig etettek, csalogattak emberek, akik szívében…

Nudli, gyereeee! - zeng a kiáltásom a fülledt, meleg reggelben. - Miért? Van kajád? Vagy találtál használható labda maradványt? - emeli apró malacszemét érdeklődve. - Nem. Megyünk dolgozni a kuckóházba - indulok nyögve. Már megint zsiborog a derekam, pedig tegnap már egész jó volt...- Áh, sajnálom…

- Papaaaaa! Nem tudod véletlenül ki kakált a paradicsompalánták közé???  - Öööö, nem. Nem vagyok itt most. Ártatlan vagyok. Egyébként is, úgysem találhatsz meg. A természet gyermeke vagyok, együtt lélegzem a fákkal a bokrokkal. Beolvadok, csak sejtelmes árnyam libben néha az éjszakában... -…

 Május vége van... Jó dolog kiülni a verandára reggel. Ezer madár csirreg, a nap süt, apró szélfoszlányok csiklandozzák az arcom. Más mint a város. Emberibb, szebb, ünnepibb, talán lassabb is egy kicsit. Kevergetem a kávém, álmos, ügyetlen mozdulatokkal cigit gyújtok. Egy dagi dongó erőlködve…

Hozd a felszerelést -  mormogta apu, miközben harmadszor vágta meg magát borotválkozás közben. Állán feszesre húzva a bőrt, sziszegve káromkodott. - Ócska penge - dörmögte, miközben apró megnyálazott cigarettapapír darabkákat tapasztott a vágásokra. A "felszerelés" azon szörnyű illatú kölnikre…

Virágba borult minden. Lassan bugyolálja zöldbe a szeszélyes tavasz a fákat. A sokadik tavasz, és rengeteg fa. Valamiért minden évben rácsodálkozom, mintha most lenne mikor apu kezét fogva, állandó kérdéshullámokba borítva szegényt, apró gyerekként a ligetben tátott szájjal botorkáltam. Apró csodák,…

Ballag csendesen... Néha megáll, szöszmötöl, rácsodálkozik a frissen ropogós, új életre. Az orrán az az apró forradás megfeszül az ismeretlen szagoktól. Nem is tudja már, hogy végigkínlódott, sanyarú múltja mely pillanatának emléke. A csámpásra kopott lábak viszik tovább, fáradt szemei csillogó…

Halk csattanással csukom be az ütött-kopott öreg gyújtó tetejét. Az apró mécses kicsi lángja óvatosan billeg, újszülöttként vibrálva, szinte csodálkozva tekereg a kanócán. Nem tudja, hogy őt a búcsú, a gyomortekerő fájdalom szülte. Egy öreg kutyáért gyúlt, tisztelet és szeretet jelképe. Az…

Ha Nudli beszélne... - Delta, foksztotty, csárli, sonkaszelet! - Mi van? - fordulok nehézkesen Nudli felé a teáskanál nagyságú szuszkában. - Azt hiszed nem tudom, hogy nehézbűnözők lettünk? Azt hiszed hülye vagyok? Ma a szmog miatt (ami azt jelenti, hogy ma büdösebb van, mint tegnap) nem…

Akartam írni... Akartam írni arról a madárról, aki embert bosszantva, naponta csen, garázdálkodik az orrom előtt. Akartam írni Taturól, aki méltatlankodva ugat, mert elgurult csontját nem találta. Akartam írni... De ez a csend napja lett. A döbbent gyászé. A csend, ami talán egyedül elég méltóság…

Szürkék,  hétköznapok. Mikor gyerek voltam, sokat álltam régi, piszkos, téglából rakott falak előtt pókokat, hangyákat lesve. Órákig figyeltem, csodáltam munkájukat, igyekezetüket, kitartásukat. Aztán, mikor hátraléptem, eltűntek a nagy fal nyomasztó egészében. Nem voltak látványosak, mint a…

  Talán játék... Unom a hideget. Fülcimpámat, ami kilóg a sapkám széle alól, zsibbadósan fájósra szurkálta a januári szél. Kezem, mintha nem is az enyém lenne, idegenül próbálja megtartani az ócska teafőző régen mattra kopott fogantyúját. Ütött-kopott jószág, csőre kónya, a talpa feketére égett a…

Halkan roppan a fagyott hópor vékonyka subája, a régi kapu nyikorogva tárul. Bent az öregek izgatottan vakkantgatva üdvözölnek. Karácsony van. Táskáinkból előkerül az ünnepi finomság. Kinek egy csirkecomb, a ritkafogúaknak húspempő, meleg leves. És ők boldogok. Mozgásuk döccenéseit felerősíti a…

  Hát megint karácsony. Hatalmas szeretetgombóccal a nyakukban átszellemült arccal járkálnak az emberek. Lassan elcsendesedik majd a város, a falu. Szelíd, suttogós szeretet lopózik a sürgölődő konyhákba, az ajándékot dugdosó szülők, nagyik, papák, színes rajzokat varázsló gyerekek izgatott,…

Valami furcsa szerkezet ügyködik a suliban.Mint valami nagy gólya, vagy óriás szúnyog, centinként fúrja be magát a cerbi sokat tapasztalt földjébe. Nézzük Bencével. Ő morog, én álmélkodom. Érzések kavarognak bennem, ahogy nézem a nehezen fúrt métereket. Emlékeim első megállója a kék , utcai…

   Minden nedves. A fákról megállíthatatlan egyformasággal potyognak a cseppek. Napok óta kóborol egyedül a rengetegben. Ügyetlen bizonytalansággal, ismeretlen félelemmel rója a kilométereket. Vizesen,a hidegtől vacogó foggal tudja, ha nem javít a helyzetén napokon belül meghal. Leül csendesen, és…

Ha az évek engedik. Lassan kúszik a nap felfelé az égen. Meleg van, talán kókasztóbb, butítóbb mint eddig bármikor. Ember és kutya árnyékot kutat. Az előbbi izzad, az utóbbi a nyelvét ejti szájából, bár ez mindkettőnknek ugyanazt jelenti. Forróság. Ahogy bevackoltunk az árnyékos tető alá, halk,…

Mi jár a fejemben? Merengek. Bambulok. Mert azt is kell. Nagy súlya van a bennem dúló érzelmeknek. Az élet furcsa cikkcakkjai, egy kósza mozdulat, egy parányi érzés. Halk, elfúló hangocskák, nyöszörgések. A spirituális lét selymesen tünékeny, a bőrödön átcsiklandozó magassága.. Alig két perce…

Ott messze... Szeptember. Furcsa, de mintha lágyulnának a nappalok. Simább, selymesebb a fény ahogy átszökik a fák levelein. A fű is más. Gyengébb az a nem is rég haragos zöld, és már nem ugrik annyira gyorsan vissza, ha egy-egy szöcske pattanva lendül el róla. Ha sokáig maradok, elhúzódik az…

Már szinte fáj a nap. Izzasztó, bőrperzselő sugarai fullasztóvá hevítik a kis tér levegőjét. A veríték lassan csordogál a homlokomról, és csípős pislogásra kényszeríti szemeimet. Itt a flaszteren még jobban érezhető az elviselhetetlen forróság. Az öreg zöldséges sziszifuszi munkával és ósdi…

A rendőrautó hangos nyikorgással kanyarodott be a suli parkolójába. Pillanat, mondom a tanulómnak. Talán most megérkeztek a várva várt hatóságok. Napok óta vártam őket, hátha most valami lesz a nagy ellenünk indított leszámolásból. Vigyorogva nézek a kikészített oltási könyvekre. Ballagok a kapu…

Várok... Az ósdi utcai csap köhögve, cuppogva csurgatja magából a vizet. Húsz perc alatt telik meg egy vödör. Hat vödör, két óra. Lemértem már, tudom. Van idő gondolkodni.  A meleg mozdulatlanul ül az egész tájon.  Ingem lassan átizzad, vizes rongyként tapad rám.  Néha egy-egy autós húz el…