Várok...

Az ósdi utcai csap köhögve, cuppogva csurgatja magából a vizet. Húsz perc alatt telik meg egy vödör. Hat vödör, két óra. Lemértem már, tudom. Van idő gondolkodni.  A meleg mozdulatlanul ül az egész tájon.  Ingem lassan átizzad, vizes rongyként tapad rám.  Néha egy-egy autós húz el mellettem, arcukon meghökkent grimasz.  Egy ember és hat vödör. Várok. Közben a csap tömítésén át szivárgó víz apró lények tucatját vonzza magához. Méhek, bogarak, sőt még egy pici gyíkocska is buzgón dőzsöl a kis pocsolya vizéből. Várok.  Egy kész, ezt félreteszem. Hőségtől bugyogó agyam tompán kalandozni kezd. Vajon a párom, a lányom, a többi segítő mire gondolhat, miközben ő engedi a cseppenként szivárgó vizet a kutyák vödreibe? Majd megkérdezem.  Csak most sétálnak. Sétálnak a zsibbasztó melegben, közben folyton figyelve, hogy az öregek ne pörögjék túl magukat. Mikor megjönnek, szúnyogcsípte, izzadt testükre tapad a ruha, poros arcukon fáradt mosoly.  Eni, aki szétszakadt cipőben fut kilométereket  FületlenBencebával. Kata lányom, aki unokámmal naponta átbumlizza a várost, ha kell hajnalban, csak azért, hogy kutyázhasson, segítsen apjának. Regi és Teca, akik legtöbbször egyenesen munkából esnek be, mert az ebek várják őket. Fiam,  aki állandóan morogva, de mindig azonnal kapja ki kezemből a vödröt. Mire gondolhatnak? Várok.

Közben lassan egy közterületes terepjáró oson le a földúton. Állítólag a rendért. A tapasztalatom viszont az, hogy kizárólag a kutyások vegzálása a feladat. Irgum-burgum, pórázra az összes kutyát. Itt a susnyásos pampán nagy értelme van. Nem is olyan régen természetvédelmi területté nyilvánították a környéket. Valami védett pocok vagy ürgepopuláció védelmében. Mondjuk, én tíz éve járok ide, de nemhogy ilyen rágcsálóval nem találkoztam, de embert sem ismerek aki látta őket. A közterek védelme pedig megreked a szerencsétlen kutyások megbüntetésében.  A kábelégetők, tonnányi szemetet odahányók nem számítanak. Érdekes, hogy ennek a kútnak a hibáját is bejelentettük vagy ötször. Azt mondták fúrassunk sajátot.  Mondjuk ez is igaz. Miből? Mindegy. Várok.  A meleg szinte ököllel üti arcomat. De telik a vödör. Nem is olyan régen volt,  hogy kézben cipeltük fel a vödröket. Aztán jött a csoda.
Drabálka.  Andrea Boros szinte felfoghatatlan segítsége, egy platós kisteherautó. Drabálka hátára felpakolva már könnyebb az élet. Mert vannak jók is. Sokan. Szerencsére. Várok. Időközben megteltek a vödrök. Fiam is megjött Drabálkával. Indulunk. Menet közben egy fiatal pár egy kajla vizslát sétáltat. Szólunk nekik a rend és környezet zord bírságolóiról. Arcukról eltűnik a mosoly. Mesélik, hogy a kerületben már a parkokon keresztül sem vihetik a kutyát. Még pórázon sem.

Ejjjj,  azt a szabályhozó nagyhatalmú polgárdöbrögit! Azért élnünk még szabad, mert van kutyánk? Hirtelen döntök. Csak dacból. Minden X-ik kerületi kutyásnak adunk 20% engedményt, ha eljön a suliba. Csakazértis! Mert nem várok tovább...