Tudja fene...
Jó itt üldögélni papával. Mostanság ránk jár a rúd, egyszer meleg, egyszer meg vacog a fogunk. Mármint az enyém. Nekem még van. Csendesek ezek a percek, a többiek a párommal tévét néznek vagy szundikálnak. Csak ketten üldögélünk a lassan estébe forduló délutánban. Gandi öregesen nyammog, biztos a vacsi álmát csócsálgatja régi emlékekkel fűszerezve. Az ócska hintaszék néha fájón felnyekken ahogy nyúlok a fröccsömért. Lomha szellő borzolja a melegtől szárazra pöndörödő faleveleket. Béke van. Van időm kicsit befelé nézni, megállni, gondolkodni. A tegnap hírei kisértenek. Miért? Hová haladunk? Oktalan gyűlölet feszíti az embereket. Szított, uszított, gonosszá gyúrt emberi vadak lepik el életünket. Valaki savat önt egy buszülésre. Mások egy nőt vernek meg szórakozásból. Az internet sakáljai falkában marják véresre azokat akiket talán élőben soha nem látnak. Miért? Mennyit ad ez furcsa sötét lelküknek? Még azok is akik pedig tiszta szívvel éltek, már ők is rohannak, tudás nélkül ítélnek. Itt megszólalnak az első csűrbogarak. Gandi is ébredezik már. Lassan beballagunk. Olvasok verset, hallgatok zenét. És tovább beszélgetek magammal. Régi bolond szokás, de nekem jó így. A többi meg nem is érdekel..