Pömpi avagy hát te meg mi vagy?

Iroda, kávé, bambulás. Korán van, nyár, meleg. Teljes lelkemmel átérzem a háromujjú lajhár lendületét, az éticsiga végtelen vágtáját. Le kéne menni a büfébe, de az is messze van. Legalább három perc. Oda-vissza. Mintha Dániában lenne. Oldalazva, kicsit sunyítva lesek postámra. Mély levegő, harcos hangulatot gerjesztek magamban és határozottan a levelek felé nyúlok, majd elveszem a mellettük heverő cigimet. Még egyet elszívok, dőlök hátra kéjesen, laposra passzírozva a háttámlára lazán odarittyentett tegnapi lekváros buktámat. Még szerencse hogy zacskóban van. így még rétesnek ehető. Ezen kesergek mikor kivágódik az ajtó.

Panka száguld be rajta. Vigyorogva néz rám, majd sivítva közli

- Tudod mim van? Rozsdafarkúm!

- És nekem mi közöm van a te idősebb férfiakkal történő ügyeidhez - motyogom magamban.

Ekkor diadalmasan előkap egy kilyukasztgatott papírdobozt táskájából,lekapja a tetejét, és némiképp elmeháborodott, kicsit fényes szemekkel fergeteges cuppogásba kezd. Első rémületemet legyűrve figyelem nem mindennapi bemutatóját. A dobozkába hajolva cuppog, cserreg, sőt néha erőteljesen kotkodácsol.

Jézusom! Tegnap még nem csinált ilyeneket! Megunva a dobozba kuttyogást kiemel valamit és az asztalra teszi. A valami kicsi volt, pelyhes és nagyon bamba. Nagyokat pislogva nézett Pankára, szerintem meg volt róla győződve hogy a furcsa litánia után a csürrögő, bruttyogó lény egy mozdulattal bekapja.

- Mi ez? - kérdezem. Olyan süvöltésben érkezik a válasz, hogy a valami összes pelyhecskéje a fejére lapul, a szeme kidülled.

- Egy cuuuuuukiiiiiiiiiii - visít a válasz.

Mikor a valami és én is kihevertük a cuppogások okozta sokkot, szemrevételeztük egymást. Gyufa lábak, sárga csőr, bilux szemek, tollgambi. Nagyságra ütötte egy pingpong labda méretét. Egója egekben, kényelmesen totyog az asztalon.

- Pömpike - gügyögi Panka fátyolos hangon.

Hm. Veréb lehet, gondolom, abból a satnyább fajtából. Panka ránéz az órára.

- Kaja idő - ordítja és iszonyú pörgésbe kezd. Különböző dolgokat ráz ki táskájából, és közben magyaráz - Élő kaja kell neki  - mondja, kirángatva egy dobozkából egy különlegesen randa gilisztát. Na ezt honnan szedte, nézem elhűlve.

- Megegyeztem a horgászboltos bácsival, folyamatos lesz a kukac ellátmány - vigyorog kolléganőm, és egy csipesszel gyömöszölni kezdi Pömpikének az arcába a kukacot. Az nyelte, nyelte úgy hogy a szeme is dülledt bele. Mindez óránként ismétlődött. Egy idő elteltével Pannám egy huszáros vinnyantás közepette az orrom alá dugta a dobozt ami már végérvényesen Pömpi állandó lakásaként szerepelt.

- Nézd, milyen szépet kaksizott - gurgulázta büszkén, miután azonosítottam a végeredményt. Így telt a nap. Pömpi pislog, eszik, kaksizik, Panka bürrög, gügyög, én lassan belázasodom. És jöttek a napok, a sorrend nem nagyon változott. Pömpi nőtt, nődögélt, és tényleg rozsdafarkú lett belőle. Egy nap aztán Panka Pömpi nélkül érkezett. Kérdő pillantásomra rebegő hangon csak annyit mondott - Elrepült... Csönd ült az irodára. Nem tudok mit mondani, pedig kéne. A bejelentős telefon csörgése vágta ketté a a zavart hallgatást. Panka fogadja, rövid kérdések, valamit ír. Letéve rám néz - Sérült bagoly gyerek.hazavihetem?....