Utálom a telefont.
Minden csörgése baljós, félelmetes. Hátha apám, hátha a gyerekem, megölt állatok, beteg barátok...
És csörög.
Félve huzigálom az ujjam ezen a nyamvadt tapiképernyőn. Szeva bátya - csikordul bele egy hang egy yeti orgánumával a fülembe. Mehalt Manó.
Furcsán fátyolossá váló hang gondolkodásra, emlékezésre késztet. Manó, Manó, kattog a fejemben. MANÓ, MEGVAN!
Hirtelen kristálytisztán jelenik meg előttem. Aprócska ősz kis kutyácska. Riadt szemmel lapított abban a hatalmas kézben. Istenem, hiszen már akkor sem volt fiatal. Mikor is? Hat éve? Nagy vigyor költözik arcomra. Életem talán legfurább mentése. Egy kávét próbáltunk inni egy barátommal, mikor megszólalt a telefon. Síró hang sikított bele, ijedten hadarta: jöjjenek gyorsan, egy csomó gyilkos rugdos egy kiskutyát. Lehet hogy már nem is él. Elhadarta az általam jól ismert utca nevét, és eltűnt a semmibe.
Meleg lesz, morogtam, miközben bevágódtunk a kocsiba. Öt perc alatt ott voltunk. Huhú, mondom én hogy nem lesz húsvéti tojás vadászat.. Vagy hat benga széttetovált kopasz medve áll körbe valamit és csendesen nézik.
Figyelj, szólok a barátomnak. A haditerv a következő. Én határozottan bemegyek közéjük, elkezdek ordítani, te felkapod az ebet és usgyi. Remélem nem bernáthegyi az áldozat... "Bambára fogják ütni az arcodat" néz rám elismeréssel cimborám. A tiedet is ha nem sovány malac vágtában menekülsz, vigasztalom. Jó napot ordítom és már robbanok is középre. Nagyon furán nézhettem ki, mert kiabálás közben állt meg bennem a levegő. A kör közepén egy hegyomlás méretű srác álldogált, kezében egy kis őszülő remegő keverék ebecskével. A hegyomlás gyanakodva rám néz, majd meglátja pólómon az állatmentés feliratot. Elvigyorodik. "Hát, bátya ezt lekéstétek", mormogja. "Az a pálya, hogy jött egy madár, megállt a verdájával, és kicuppantotta belőle ezt a kutyát. Mikor pisilni akart a jószág, elkezdte rángatni, majd belerúgott . Szólt neki az Icu néni hogy mér rugdalkozik, azt vakerta, övé a blökiszerkezet, és azt csinál vele amit akar. Aztán megint belerúgott. Aztán mi elkértük tőle a kutyát, és nekem is adta. Megtarthatom? " Hát, ha lemondott róla a javadra, akkor meg, válaszoltam,
úgy mintha lenne kedvem mást mondani. Lemondott az,többször is - bólogat serényen Yeti szerű ismerősöm
De ha kell Perec bemegy hozzá a kórházba és akkor le is írja, ha tudja - néz Perecre, aki bőszen helyesel.
Nem hinném, hogy szükség lenne rá, mosolyodtam el. Manó lesz a neve - szólt az új gazdi, és Manó helyeslően megbillentette csutka farkát. Névjegyet adtam, ha esetleg tudnék valamiben segíteni, hívjon. Legközelebb egy kutyás rendezvényen találkoztunk, ahol Manó levágott egy perecdarabra, és miközben majszolgatta, mi jót beszélgettünk. És most elment Manó is. A hatalmas ember hangjában a keserűség szinte elnyomja a szavak értelmét. Rák, mormolja. A doki szerint közel járhatott a húszhoz. Vigasztalom, ahogy tudom, és kérdezem, hogy segíthetek-e valamiben. Á, nem - mondja. Aztán egy pillanatra elcsendesül. Bár ha találtok valahol olyan vénecske apróbb kutyát akinek egy kuckó kell, szólj. Egy darabig lehet nálam. Tudod, olyant mint Manó volt...
