Megjött. Kopott fénytelen bundája, sebekkel teli rozzant teste, ezüst arca és a semmibe révedő, megtört öreg szeme van. Egy vén eb a sok közül. Míg dokihoz nem kerül, a suli mellett kapott átmeneti szállást. Nem érdekli. Csak ül és néz. Messze, valahová, ahol minden sérült lélek elmereng. Nézegetem, gondolatok kavarognak bennem. Meddig kell utána mennem a múltjában tekergő poros, hamuszagú úton? Utolérem egyszer? Elfogad annyira, hogy megforduljon és visszajöjjön velem, ide hozzánk, ahol már zöldül a fű, és egérfülnyi levélkék vannak a fán? Nem tudom. De hiszek benne. Talán ő is fog. Üdv nálunk, vén veterán.