Kapkodom a fejem...

Van az a helyzet, mikor sem szép, sem okos nem lehet az ember. Hangos csatától zeng a net. Repkednek a rehabolni, felelőtlenség, mi tudjuk, ti nem tudjátok,kezdetű mondatok.

Ma elhoztak egy gyilkos kutyát egy telepről. Azok altatnák. A megmentők rehabilitálnák. Ott csapkodnak a ti meg akarjátok ölni az ártatlan ebet, itt süvít a nektek csak reklámra kell, száz tévés csapatot hoztatok. Nem tudom mi az igazság. Nem voltam ott. De a rehabot tudom. Csinálom kb azóta mikor még a vitázó felek csattogó lepkét tologattak maguk előtt. És igen, adtam örökbe olyan kutyát aki embert ölt. De tudtam kinek, mikor és milyen állapotban. Tíz évig élt még gazdájával gond nélkül. Lehet másnál gond lett volna vele. Azt is tudom mikor nem lehet kiadni. Láttam már ezt is. Ez az eb, aki most az egészből semmit nem ért, nem tudom hova tartozik.

Viszont az a harminc év, és megrágott kezem, lábam mondatják velem, nincsenek született gyilkosok. Leginkább az ember teszi azzá. Aztán meg a nagy magyar mentalitás, hogy én már hú de értek hozzá. Kiképzem, mert úgy ócsóbb, mint a szakember. Aztán meg jön a - jé, megette a Jani bácsit. A randa öldöklője. Tegyük hozzá azokat a baromságokat amiket a "szakcikkek" ontanak kutyatámadás esetén. Magzatpóz, énekeljük hangosan a micimackót, stb. Ja, meg ugye mi elég gyengécskén vagyunk összerakva kutyaszemmel nézve. Elég egy közepes harapás rossz helyre amitől mondjuk Dezső a szomszéd tacsi nyikog egyet, hozzánk már repülnek is a pletyimagazinok.

Új divat mostanában a szakértőzés is. Ennek is megvannak a veszélyei. Pl., hogy nem ért hozzá eléggé. Vagy egyperces videóról alkot megfellebbezhetetlen ítéletet.

Tehát. Jó szakember, mondom szakember, meg tudja csinálni, amennyiben egészséges az eb. A média hercehurcához, boldoggá avatáshoz nincs mit mondanom. Szurkolok a kutyának. A többi esti mese.