Gondolkozz...

Meghalt egy kutya. Ismertem, jó barát volt. Futott, játszott, megállíthatatlan volt. Imádták egymást a gazdival. Mint minden terrier, éhezte a mozgást, élete a kihívások napi legyűrésével ünnepelt. Aztán egyszer tragédia történt. Az egész napi meleg okozta zsibbasztó tétlenség után futni, úszni mentek. Izmai szomjasan nyelték a futás métereit. Neki ez semmi. Tonnákat húzott, súlyokat cipelt. Neki ez volt a boldogság. Most is rákerült a súlynyakörv, de ez csak dísz volt neki. A vízhez érve meg sem várta, míg gazdi leszedi az örvet, bevágtatott, és nem merült fel többet. Tragédia. A gazdinak, nekünk. De másnak két perc hírnév. Igazolása a " harcos állatszeretetnek". Feljelentjük, dörgött az állatvédelem. Pusztuljon a gazdi, hörgött a nép. Bizonyíték nélkül. Tények nélkül. Mint a vadkutya falka csipkedtek darabokat abból az emberből, aki mélyen gyászolja barátját. Elűzték a netről, keserű könnyeket idézve a fájó tragédiájára. Nemsokára elkészül a boncolás. Szinte biztos vagyok benne, agyérgörcs, vagy szívleállás. De az már nem számít. Csak az a fontos, hogy vélt tudást, hatalmat mutogatva megtiportak egy szomorú embert. Mer’ ugye egy közepes szőrű kutya bundája kb. kétszeresét szívja magába, mint az áldozaton lévő súly. De ez csak gondolkodás.

Sajnálom Viki. Részvétem.