"Amitől nem félsz:
megölhet; ám amitől
félsz: el is pusztít."
Fodor Ákos

Élünk. Napról napra. Egyre durvább világban,egyre kilátástalanabbul.

Megváltozott minden és én fáradt vagyok változni vele. Mondták nálam okosabbak, tartsak lépést, tanuljak, alkalmazkodjak, mert egy kövületnek itt nem terem babér. Jó, gondoltam, megnézem mi mindent kéne magamba szívni, hogy a mai feltételeknek megfeleljek.

Miben más ez a színház mint amiben én játszottam?

Nézek, okosodom. Hát elsőnek is félni kell. Lehetőleg mindentől. Az igazoltató rendőrtől, a telefonos ügyintézőtől, a szomszéd ordító alkoholista fiától. Ez alap. Mert kérem az életünket átitatja a félelem. Fél a feleség a férjtől  és fordítva. Fél a netező ellentmondani az ordenáré kommentelőnek. Az emberek félnek feljelenteni a szomszédot,  hogy veri a családját. Nem tanúskodunk az állatkínzó ellen, mert jaj.

Félreértés ne essék. Tisztelem a félelmet. Régi ismerősök vagyunk. Sokszor futottunk össze életemben. Tudom a nevét színét, ízét. Találkoztunk késvillanó éjszakákon, lövészárokban, ágy szélén ülve, véresre harapott szájjal, levegőért könyörögve. Sőt. Hosszú évek óta kísérője csatakosan, ordítva végződő álmaimnak, sötét homályban árnyakat kutató szemeimnek. De még mindig jött a reggel, meleg volt a kávé, és kiköpve a rettegés keserűségét, barátságosan parázslott a cigarettám. Mert élni félve nem lehet. Ha mindenki meghunyászkodik, szörnyek fogják uralni a világot. Nem engedhetjük meg. Tartozunk vele apáinknak, és tanítanunk kell gyerekeinknek. És még valami. Az első apró lépés a legnehezebb. De kell. Nem fog változni semmi, ha nem teszünk ellene. Szerintem ideje lenne elkezdeni....