Szeretem a kutyákat.

Mióta az eszemet tudom elvarázsolnak.

Értem, tisztelem, becsülöm őket. Az öregek és a kicsik különösen meg tudnak érinteni. Szombat van, természetesen ülök a sulin. Sokan nyüzsögnek, jönnek kérdezők, barátok, idegenek. Nagy munkában vagyunk, rengeteg az új jelentkező. Pályacserék, oktatók beosztása,stb.

Felpillantok, és egy vigyor költözik az arcomra. Arany Szilvim viharzik be a kapun. Jön vele agár mix ,basenji, fáraó kutya, nagy szatyor, benne három főre krumli meg fasirt. Meglát, és fejlett orgánumát kiengedve üvöltve üdvözöl. Szeretem, egy nagy szív ez a nő. Találd ki, kit hoztam - süvölti. Itt van Bucika! Buci. Sok szorító,szurkoló órámat köszönhetem neki. Súlyos traumás sérüléssel érkezett hozzánk. Egy igazi állatbarát lány találta, és attól a pillanattól fogva egy drukkolás volt a kapcsolatunk. Kisétálok megnézni a gézengúzt. Bull kevi csíkos bundácskával, fején lokátornyi fülekkel. A kocsiban gengszterkedik, hatalmas energiát fektet bele, hogy a két ülés közül kibányásszon valamit. Nem zavarom, távolabbról mosolyogva lesem a ténykedését. És ismét megtörténik a csoda. Megáll az idő, gyönyörködöm. A kicsit szögletes mozgás, a bájos ugribugri. Gyönyörű. Elvisz egy másik nyugodtabb világba, béke, szépség, a természet maga.

Közelebb lépek, kicsit hangosabban mint szerettem volna. Felém kapja a kis fejét. Hirtelen vége a varázsnak. Jeges kézzel tép le a valóság a földre. A súlyosan sérült arcocska, a roncsolt szem eszembe juttatja a szemét világot. Már nem a játékos kölyköt látom, hanem egy fájdalomtól görcsbe ránduló apró testet, gy arcába taposó nehéz bakancsot. Mai magyar valóságot. A tehetetlen düh kiül az arcomra. Nehéz nézni lelkiismeret furdalás nélkül, hiszen ember vagyok, egy a pusztítók közül. Ő ebből semmit nem ért. Látó szemecskéjét felém fordítva fergeteges fenékrázásba kezd. Megáll egy pillanatra, majd bakugrásokba kezd. Aztán rám vigyorog. Esküszöm, az van a mosolyában, hogy mit lógatod az orrod, gyere inkább segíts kibányászni azt az izét az ülések közül. Kinyitom az ajtót, megsimogatom a roncsolt buksit. Csak úgy árad belőle a pozitív energia, az életszeretet. Már megint mosolygok. Aztán eszembe jut valami.

Nem tudom ki fogadja örökbe ezt a kis lelket, de annak Isten nagy ajándékot ad, az biztos.