Cerberos Kutyaiskola Budapest

Cerberos Kutyaiskola Budapest

Hétvégi ovizás

2012. április 26. - RumlisDorka

Szombat

És igen! Végre 2 hét kihagyás után kijutottunk ovizni, Pisti nagy örömére.

Mivel egyéb elfoglaltságaink is voltak, így az utolsó pillanatban estünk be a foglalkozásra. Ennek meg is lett az eredménye, Asha kicsit túl volt pörögve. A többi kutya szintúgy, úgyhogy Pistitől meg is kaptuk a kioktatást, hozzáteszem jogosan, mert így tényleg elég nehéz volt a kutyát lekötni a feladatok közben. Úgyhogy a mai ovi nem igazán szólt másról, mint a kutyák fárasztásáról, amit nagyon sajnálok, mert jó lett volna több feladatot csinálni. Na, de sebaj, reméljük mindenki megfogadja, és ovi előtt tesz egy legalább 10 perces sétát a kutyájával. Én biztos.

Egyébként elég szép számban gyűltek össze a kis ovis tanoncok, és szépen is tudtak együtt játszani. Nem nagyon emlékszem kannák röpködésére. Ja de, egyre kifejezetten, Asha kapott egyet Pistitől, mert folyton a kerítésnél kommandózott, és hisztizett, mert ment volna Bosco után, aki kemény gumihúzásban volt. Na de hát a kanna megint megtette hatását, nem is nagyon próbálkozott többet, hogy odamenjen. És még vannak, akik azt állítják, hogy a kanna hülyeség és felesleges….?!

Volt egy nagyon édes kiskutya, Anita egy újabb mentvénye. Annyira megdögönyöztem volna, de hát ugye, mint tudjuk, nem nyúlunk más kutyájához az oviban, és ő amúgy is nagyon félős volt, konkrétan szinte csak ült egy helyben, behúzott farokkal egész ovi alatt. Reméljük, hamar feloldódik majd. Ha jól tudom már gazdi jelöltje is van. És kint volt Adolf is, aki az Illatosról lett mentve, és 1 hétig ideigleneskedett Pistinél, 2 hétig pedig nálunk, és sokunkak már csak Fenrír marad. Egy igazi kis vasgyúró lett belőle, Ashaval sokat sétálnak és játszanak együtt, sőt, már hajlandóak egy botot rágni ketten morgás és csipkelődés nélkül.

Az ovi végén a szokásos behívást gyakoroltuk, egész jól ment mindenkinek. Ashanak zavaró tényező volt Bosco, (aki a kerítés másik végéről figyelte az eseményeket) és úgy döntött, hogy akkor ő nem hozzám, hanem inkább Boscohoz szaladna oda, de azért egy kis unszolásra csak megérkezett hozzám. Végre lehetett Ildinél rendelni Cerbis pólót meg pulcsit, úgyhogy gyorsan be is fektettem egy pulcsira, mert már régóta szerettem volna. Lehet Szonjának is tudnak csinálni, holnap elvisszük az egyik kis mellényét, hátha rá tudják varázsolni a feliratot, és akkor nagy örömére neki is lesz Cerbis ruhája! :-)
 

Vasárnap

Ez a hétvége azon ritka hétvégék egyike volt, amikor mindkét nap kijutottunk a suliba. És
Pisti ma is nagyon örült nekünk… Van egy jó hírem Pisti! Hétvégén is megyünk mindkét nap. Ja, és végre nem hagytuk otthon Lacinak a hetek óta beígért ruhákat.

Reggel Asha olyan furán vette a levegőt, meg alvás közben is hörgött, mintha taknyos lenne. Aztán gondoltam akkor átböngészem a jól bevált Cerbis oldalt, hátha van valami ötlet erre is. És hát miért ne lett volna. Irány a bolt, almaecet mézzel. Ma igyekeztünk előbb kiérni és kifárasztani Asha-t, labdáztunk egyet ovi előtt, és hát mit ne mondjak, tényleg használhatóbb volt így, mint tegnap.

Ma is szép számban voltak ovisok, a jó idő úgy látszik mindenkinek meghozta a kedvét. Sok új kutya volt, akiket én még nem nagyon láttam. Volt félős kutya, makacs kutya, pórázon nagy arcú, póráz nélkül meglepően visszahúzódó kutya, kis testű kutya, nagy testű kutya, szóval volt minden féle. Ma már sikerült többet gyakorolnunk, mint tegnap. Úgy látszik többen megfogadták Pisti tanácsát, és lefárasztották ovi előtt a kutyáikat, így lehetett a feladatok gyakorlására koncentrálni. A kutyák szépen viselkedtek, egy-kettő volt, aki a behívás gyakorlásánál megmakacsolta magát, és csak oktatói segítséggel volt hajlandó odamenni a gazdihoz. Az óra végi behívás viszont mindenkinek jól sikerült. Bár Pisti természetesen itt se hagyhatta ki, hogy egy kicsit szívja a véremet… igaz Pisti?! De összegezve, ismét egy nagyon jó kis ovis foglalkozáson vettünk részt. Asha sokat javult szerintem, már nem vadászik minden kutyát, és sokkal szebben is játszik mindenkivel.

Ovi után egy jó kis levezető sétát tettünk Adolfékkal, aztán irány haza. A mai nap végeredménye: Szonjában 3 kullancs (lehet rá is kéne Kiltix?! :-))

Írta: Timi

süti beállítások módosítása