Cerberos Kutyaiskola Budapest

Cerberos Kutyaiskola Budapest

CACIB-olás és az első Mentési tanfolyam - egy újabb hosszú hétvége

2010. május 26. - RumlisDorka

Szombat

Hosszú hétnek néztünk elébe. Hajnalban sétáltunk az ebekkel egy nagyot, had mozogjanak. Utána jöhetett a gyakorlás. Kissé izgalmasra sikeredett, Dorkának, Balázsnak semmi hangja nem volt, Lacinak gyakorolnia kellett Helénával, még sose bemutatóztak együtt.

Nyolckor kezdtük az alapot, Brigi beállt dolgozni Momoval, a boxer lánykával. Irányváltások és a hátra arc volt az aznapi feladat. Szépen felsorakoztattuk a csoportot a hosszanti kerítés mellé, és mehetett a tanulás. Sok embernek még úgy is problémát okoz a bal meg a jobb oldalának felismerése, hogy ott a kutya mellette. A hátra arcokról ne is beszéljünk. Azért az oktatás végére már mindenkinek jól ment. Goldipapát megfenyegettem, hogy állandóan ott fogok loholni a nyakában, ha nem figyel oda a kutya helyes pozicionálására. Kaján mosoly volt a válasza. No, engem se kellett félteni, felajánlottam magam helyett Balázsunk loholós szolgálatait. Ez már hatott. Goldi egyből jól működött.

Miniseknél a csepp csivavák háborút indítottak az oktatók ellen. Minden tiltást büntetéssel torolnak meg. Szombaton ezt Dorkánk keze bánta. A miniatűr véregérke megcsócsálta ujjacskáit.

Bh nem volt, helyette mentünk, - Laci szerint - a titokosügynökökhöz bemutatózni. Mire odaértünk már nagyon meleg volt. Leparkoltunk, kipakoltunk, fürdettünk és öltöztettünk. Azután kezdtünk. Dorkával Laci szinkronvezényelt (volna) de Helénával ez még nem megy. Nem csoda, aznap debütált párosuk. Menet közben átvettem az irányítás segítését. Nagyban meneteltünk mikor eleredt pár csepp eső. Jól esett. A nézők gyorsan befutottak a sátrak alá, de pár perc múlva elállt. Fülledt is lett tőle a levegő. Az őv alatt szinte szauna volt. Utána megebédeltünk, és futottunk vissza a sulira, mentési tanfolyam kezdődött. Segíteni kellett Nóciéknak a fogadásban. Szép számmal érkeztek a tanulni vágyók.

Mi bepakoltunk egy pokrócot, egy napernyőt és letelepedtünk alá a kutyáinkkal. Szép kupac kutya aludt köztünk. Volt is mosolygás mikor rákezdtek a horkoló koncertre. Árész otthonosan érzi már magát a sulin, Zsizsuék ki is nevették szegénykémet.

Hat után az eső vetett véget a tanfolyamnak. Mi is siettünk haza.

Vasárnap

Elérkezett a CACIB napja. Balázs tropa, Dorkának alig volt hangja, hurrá vidámság van. Az autók elosztása kisebb nehézségekbe ütközött, de megoldottuk. Mehetett a gyakorlás.

Alapon a fektetést tanultuk. Megint felsorakoztuk őket a hosszanti kerítéshez és indulhatott a fektetés. Meglepően jól mentek.

A miniseknél most Zsizsu hadakozott a véregérkékkel. Behívásnál vérét vette egy ici-pici harci csivava.

10-kor még gyorsan összeállítottuk a miniseket, és irány volt Komárom. Szép kis konvojt alkottunk lefelé. Minden nehézség nélkül le is értünk, a hiace is bejutott és le is parkolt a bis kör mellé. Gyülekeztünk, eligazítottunk, és kipakoltunk. Az újdonsültebb bemutatósaink izgultak is rendesen. Pisti mielőtt elkezdtük volna az engedelmes részt, szólt pár szót az iskoláról és rólunk. A bemutató alatt kisebb fennforgást okozott az előttünk bemutatózó rackák maradványai. Az ebeink jót csemegéztek a végtermékeikből, mi jót puffogtunk miatta. A hatalmas tömeg ebből mit sem vett észre. Vikinek ismét nagy sikere volt, Zsizsuék is sínylették a birkákat, Liliom talicskázás közben szintén jóllakott. Miniseim nagyon izgultak, először mutattuk be az új koreográfiát, Zebi újonc a csapatban, de nagy sikerünk volt, pláne a láb közötti sétánknak és a békára előreküldésnek. Oviban Fricc debütált, szegénykém hasfájósan is szépen helyt áll a nagy melegben. Az őv meg egyenesen tapsvihart hozott. Ödön karonlógós mutatványa hatalmas ováció volt, mindenki nevetett és tapsolt. Heléna a véres kezet körbehurcolta, volt jujjogás, és nevetés. Arcibáld rabló elfogása hozta a megszokott sikert.

A bemutatót befejezve összerogytunk az autó mellett, és két órán át pihegtünk, már az se zavart, hogy a tűző napon sikeredett mindez, Tücske jól le is égett. Lacinak még volt annyi lélekjelenléte, hogy átvánszorgott az árnyékos oldalra. Tüncsi szervírozta az ebédet, aztán lassacskán szedelődzködtünk, és öt felé elindultunk haza.

Hétfőn ugyanitt folyt. köv.

Hétfő

Hajnali kelés, irány Komárom. Mi 9 körül érkeztünk, gyorsan a domboldalon szélnek eresztettük a boxereket, a két orrosat flexire raktuk és sétáltunk egyet. Az erődbe megint minden gond nélkül bejutottunk. Ismerős arcok köszöntek végig az úton, míg a bis kör mellé nem értünk. Leparkoltunk, körbeárnyékoltuk az autót és reggeliztünk egyet. Zita odajött hozzánk, még csak ő volt kint rajtunk kívül, Yvi gyorsan meg is hempergette Laci szendvicsét a pórban. Befutottak a többiek is, Tücske hozott árnyékoló sátrat, felállítottuk és elmentünk sétálni, a kutyák had szokták a kiállítási filinget. Direktbe besétáltunk a legnagyobb tömegbe, zajba. De jól vették az akadályokat. Menet közben hallottuk a kiállításon résztvevőket: „Nézzétek, ők az értelmiségi kutyák”. Vicces ezt a küllemkutyások szájából hallani. Aznap csak „kis” bemutatót tartottunk. Engedelmes, erőnléti és őv volt a programban. Leilamama első felnőttes bemutatója volt. Izgultak is rendesen. A birkák szerencsére csak utánunk jöttek, nem is volt lakomázás. Megbeszéltük Dorkával és Lacival előtte, hogy mivel Lacinak Helénára kell figyelnie, nem tud rendesen szinkron vezényelni, így Dorkát én tolmácsolom. Tüncsi speakerelés után még melót is szerzett magának a hangosító fiútól, reklámhang lesz. Megy ez neki, ha már szinkronos. Bemutató után hűsöltünk az árnyékban, beszélgettünk, a többiek fürdettek a Dunában egyet, ebédeltünk, összepakoltunk, de elindulni még így sem sikerült. Annyira jó volt a társaság, hogy csak 4 felé indultunk haza.

Írta: Tina

süti beállítások módosítása