Cerberos Kutyaiskola Budapest

Nem lelem

2016. április 05. - cerberoskutyaiskola

12938144_1157967390894526_4372208847246408514_n.jpg

Nem lelem.


Valami hiányzik. Nem csak mostanában. Régebben kezdődött,
csak lassan találtam rá az eltűnt érzésre. Gondolkodtam, kutatgattam, erőltettem az agyam, de nem leltem. Aztán talán tegnap ücsörögtem az ócska fotelemben, majszolgatva a kiflimet, hirtelen ráeszméltem. Fura íze volt a kiflinek. Unalmasan egyhangú, ízetlen, nem finom. És akkor rájöttem. Valahogy eltűnt az élet íze. Az a zamat, ami összekacsintósan megadta a percek igazi értékét. Csörög a telefon, csipog az email, gyere ide, küldd el azt, és így tovább.

Az órák nem ketyegnek, a hifi nem serceg a kristályzene alatt. Inni kéne egy sört. Á, még vezetek. Enni kéne, de sótlan. Valahogy ízetlen lett minden. Kicsit szomorúan jutott eszembe, hogy az ember kínjában még templomba sem mehet, hisz a hitet is ellopták a kevés kiválasztottak, hogy erejével szentesítsék felebarátjuk szemeinek kilopását. El kéne bújni. Messze messze, de már a messze is olyan köpnivalóan közel van.

Talán az emlékek, azok még tiszták.

Télen sült gesztenye illatúak, nyáron tücsök cirippentők. Nagyapám öreg kérges keze, ahogy felém nyújt egy homályosra öregedett poharat, benne savanykás, piros borral. Nagyanyám, ahogy a sparheltből kiszedi a hajába sült krumplit, aztán gondosan egy kockás ruhába bugyolálja őket. A nyarak ezer gyémántszilánk csillaga. Apám, ahogy mutatja a göncölt, tanítja a nagy szépség tiszteletét. Anyám borsólevesét sok galuskával, mert úgy szeretem. A kesernyés pipafüstöt, ami körüllengte az öregeket beszélgetés közben. A zsebórák üvege alatt maradt dohánymorzsákat.


Igen. Sok dolgom van. Meg kell mutatnom az unokámnak a Göncölt. Bort kell innom a fiammal, krumplit kell sütnöm a lányaimmal. Ja, és megértetnem a párommal, hogy a borsóleves sűrűn jó.
Hm. Nem érek rá nyavalyogni. Közben pedig, mintha ez a kifli is megjavult volna. Így van ez.