Pirítós aranybarnán...

Lázban ég a net népe. Tüntetne, bezárna, ölne. Joggal.

Ma egyre kegyetlenebb, gusztustalanabb, embertelenebb a világ. Mindenhol háborúk, terroristák, fejnyeszetelők, családirtók. De ne is menjünk messze. Kutyákat lenyilazó polgármester, baseball ütős takony. És persze a rengeteg többi. A sintértelepek névtelen halottai, a szaporítók meggyalázott, életképtelen selejtjei.

Közöny, divatagresszió, műkeménység. Mit lehet itt tenni? Lassan már én sem tudom. De azt igen, hogy erőszakkal, börtönnel csak jobban kitanítjuk a gyilkosokat. A lelketlen embernek nem ad változást, szebb érzéseket a böri. Csak óvatosabban fog gyilkolni. Talán ha ennyien követelnék az emberibb oktatást, az állatbarát óvodákat, vagy a menő zene, film a jobb emberek keménységét ontaná, akkor lehet hogy lehetne majd egy jobb generáció, élhetőbb világ.

Egyszer régen pirítóst készítettem anyunál a konyhában. Elcucogtam az időt, és jó szenesre sikeredett. Bőszen kapargattam késsel, hogy ehetővé varázsoljam. Anyu csendben nézett, majd halkan azt mondta - Ha odafigyelsz, míg készül, most nem kéne kaparni. De így sem lesz aranybarna soha -...