Még töltök egy cigit, aztán elballagok. Nézem a lecsendesült irodát, most béke van. A rémek, szörnyűségek a kikapcsolt monitorok mögé szorultak. Ritka nyugalom, furcsa is egy kicsit. Lassan rágyújtok, mikor a kanapéról elém tottyan Nudli. Kicsit bambán,narniásan ácsorog velem…

  Elviszlek oda ahol már fájnak a napok... Elnéztem. Nagyobb a szemem, mint a szám. Szegény apám jut eszembe, mikor a kenyérvéget komótosan becsomagolva, tisztelettel elrejti a táskájában. Jó lesz holnapra.. Hol van az az öreg táska? Apu sincs már. Csak a szavai maradtak bennem.…

Az utolsó betűk... Egy ember nagy útra készül. Egy ismeretlen, félelmetes útra. Oda nem kísérheti el senki. Úgy megy, ahogy élt. Csendesen, méltósággal. Amit tudott, elrendezett. Kórházi ágya mint íróasztal. Fájdalomtól összeránduló gyenge kezei görgetik a gondoskodás…