Fütyülgetek. Az talán segít elviselni azt a mély és kimondhatatlan undort amivel kávésibrik elmosása közepette érzek. A miniszivacs nem ér le a fenekéig, vízzel meg hiába lötykölöm, nem használ. Ott rohadj meg,ahol vagy, gondolom, és rátöltöm a reggeli első feketét. Cigit kotrok és kiballagok a kis udvarra, mint minden nap. Közben tovább fütyülöm a rég, elfeledett dallamot. Aztán egyszerre beugrik egy sor a dalból de még mindig nem tudom hova tenni. " Elszállt egy hajó a szélben" Hogy a fenében van tovább... Mint mikor egy illat csap meg a múltból. Tudom hogy ismerem, valamihez kötődik, valamihez nagyon régen.Nem hagy nyugodni a dolog, a szobába trappolok.

Gugli a barátunk, egyujjas technikával bepötyögöm. Pillanat alatt ott virít a képernyőn a szöveg. Ismerem, de okosabb nem lettem tőle. A furcsa fanyar érzésre nem ad választ. Megkeresem zenével, majd lecsukott szemmel emlékezni próbálok. Hát persze Kapufa. A távkütyü kicsúszik a kezemből ahogy megrohannak az emlékek. Kapufa. Ő fütyülte mindig. Hamisan, hangosan, harsányan. Furcsa srác volt. Anyukája korán meghalt, apja nevelte, ahogy tudta. A suliban a tanárok megtűrték, néha ismételt egy egy osztályt, de ez nem érdekelt senkit. Igazi elveszett gyerek volt, kicsit együgyű, mindig vigyorgó, levakarhatatlan. Mindenhova jött velünk, mindig vidáman, be nem állt a szája. És mi vigyáztunk rá.

Mindenki tudta, érinthetetlen, mert ha valaki bántotta jött a falka. Verekedni nem tudott, így a hepajok alatt a cuccőrző feladatát látta el. Ha esetleg szorult körülöttünk a hurok, felharsant a kiáltás, Kapufa fuss! És futott.

Egy nap aztán a tér felé ballagva megláttam, hogy az utca másik oldalán vágtat utánam. Együtt sétáltunk a térig ahol már három barátunk a pad támláján ülve ordibáltak egymással hogy kinek kéne fizetni a következő kör almabort. Becsatlakoztunk és nyitott tenyerünket lesve számolgattuk mire elég kevéske aprópénzünk. Laci és Fecó veszett kemény verekedők voltak, bunyóik néha már az őrültség határát súrolták. Kökény a hebegős viszont mindenféle gátlás nélkül használta a csavarhúzóból reszelt általa csak döfölőnek nevezett szerszámát. Már majdnem összekapartuk a szörpike pénzt, mikor láttam hogy Laci megfeszül és mereven néz a hátam mögé. Gáz van, mormolja. Óvatosan átnéztem a vállam felett (akkor még ment) és megláttam egy 15-20 főből álló csapatot, akik a látszat szerint kerestek valamit. Ismeretlenek voltak, de ez nem jelentett semmit. Soha nem tudhattuk mikor ki akarhat a nyakunkra lépni.

Lehet valaki nőügye, vagy valami bosszú, ez kiszámíthatatlan volt abban az időben. Egymásra néztünk és tudtuk, nagy baj van. A többiek a ligetben fociztak, voltak akik a Hági kocsma pincéreit keserítették. Kevesen vagyunk, most széttaposnak bennünket. Én kezdem, mondta Fecó, és leugrott a padról. Alacsony, zömök szemüveges srácot láthatott benne aki nem ismerte. A jövevények vezére jó egy fejjel fölé magasodott. Lekezelő arccal nézett barátomra. Nem volt igazi csibész. Ha az lett volna talán gyanút kelt benne az a hideg félmosoly, az ijedtség nélküli szürke szempár ami ártatlanul nézett fel rá.

Úrinépek ezek, morogta Laci majd köpött egyet. Vigyorog,rám néz majd csendesen morogja: táncoljunk... Aki egy kicsit is ismeri ezeket a szitukat, tudja, nem győzhettünk. Szemernyi esélyünk sincs. Ordítok , futás Kapufa, és már ugrok is az előre kinézett ellenfélre. Ütünk, vágunk,rúgunk , harapunk. A vér becsurog a szemünkbe, minden mozdulat fáj. A térdemet szétrúgják, a szám tele fogmorzsalékkal. Talán még egy percig bírjuk.. Elsőnek Kökény esik el és tudom én leszek a következő. Ez a szar lábam fog megölni. De ezt itt még szétszerelem amelyik a pofámba liheg. Hirtelen csend lesz. Csak a hörgő fújtatást lehet hallani.

Butaság volt idejönnötök, hallatszik egy csendes hang. Kitöröltem szememből a véres izzadságot és körbepillantottam. Tele volt a tér. 40-50 srác állta körül a verekedőket. Voltak köztük Klauzál tériek, és jöttek az Almássy térről is. Nem tartott sokáig. A támadókkal csak sokkal később találkoztunk újra. Mikor mi mentünk hozzájuk, leróni a tartozást. Mikor eltakarodott az ellen, kezdtük felmérni a károkat. Egy bokor alatt megtaláltuk a nyöszörgő, oldalán fekvő Kapufát. Arca felismerhetetlené verve, keze eltörött. Nem futott el. Velünk volt. Pár nap múlva gipszelt kézzel a kutyás téren énekelte dalát. Pösze volt a dagadt szája miatt, de vigyorgott. Mint mindig. Abból az öt kölyökből ott a téren már csak ketten élünk. Elvitte őket az ital, a kés és egy december végi fagyos hajnal. Apja halála után Kapufát kitették a lakásából. Ott fagyott meg a téren. Biztos vagyok benne hogy dúdolt közben."Elszállt egy hajó a szélben".....

Ajánlom ezt a szösszenetet annak aki szerette a "táncot" László Balogh nak. Testvér, mi már nem táncolunk együtt többet, azt hiszem.