Szabad bagoly, avagy nem kell a cekces kenyőcs...

Nehéz idők járnak. Az olyan sokat megélt veteránok mint én,pontosan tudják a túlélés apró trükkjeit, az életben maradás nélkülözhetetlen törvényeit. Spájzolni kell kérem. Rutinomra támaszkodva hihetetlen mennyiségű paránykát,gumicukrot, Kojak nyalókát, és mirelit mini pizzát halmoztam fel, biztos ami tuti alapon.

Viszont a legjobbak is véthetnek hibát. Nem számoltam a bűnnel, az emberi gyarlósággal. Pancser módon az irodai asztalomon felejtettem egy felbontott zacskó túlélő parányt. Másnap szörnyű kép fogadott. A tasak szemmel láthatóan leapadt. Iszonyú gyanú lángjával szememben fordultam a két lehetséges elkövető felé. A szavaim bentrekedtek, gyásztól fuldokolva ráztam feléjük csodás paránykáim üresen tátogó ,szomorú otthonát. Ha még megtépték volna ruhájukat! Ha könnytől maszatosan rimánkodtak volna bocsánatért.... De neeem. Ártatlan arccal tagadtak. Tagadták azt, amit már rég fel kellett volna venni azon elévülhetetlen bűnök közé, mint pl az emberiség ellen elkövetett cselekmények! Megdöbbenve nézem ártatlanná igazított arcukat,közömbös pillantásukat. Ide lett a világ.

Parányraptor ordasok settenkednek irodák sötétjében... Tűz gyúlt ereimben. A bosszú kegyetlen farkasa csendesen előkúszott lelkem kietlen pusztájából. Vendetta! Panka felé fordulva szám sarkából kelt a szörnyű ítélet.

- Megírom a baglyos történeted - Csendes hideg töltötte be a helységet, mint mikor a téli sírok között fütyül a jeges szél ( erről jut eszembe, meg kell csináltatni itt is a szigetelést az ablakokon, mert megint ráment a huzat a fülemre).

- Neee, csak azt neee - érkezik a döbbent nyögés. Arcom mozdulatlan, kegyetlen fény sugárzik szememből. Késő.

Egy nyári délután a sok megszokott bejelentés közepette félfüllel megragadok egy telefonbeszélgetés töredékét . Valami beszorult valahova és márpedig uccu feszegessük ki onnan, de izibe. Ejnye.

- Mi történt? - kérdezem Pankát, aki lázas készülődésbe kezd.  - Egy bagoly beszorult valami csövek közé. Azonnal ki kell szedni -  Ezt nem hagyom ki, és felpattanva (na jó, feltápászkodva) utána vágtatok. Nem volt hosszú az út,pár perc múlva megérkeztünk egy furcsa épülethez, ami előtt egy még furcsább emberke topogott. Nem volt mai gyerek. Tegnapi sem. Elálló nagy fülei, két bonyolult szeme engem egy nagyon kancsal bozótmakira emlékeztetettek - Gyüjjenek gyorsan, ki köll onnan fecegetni a madarat, mert indítani kéne a gépeket, ez meg akkor odasül a csövekhez.

 Siettünk utána, és meghökkenve néztük a csövek kusza zűrzavarában mutatott, tollas, lufiszerű madarat. Akkora szemei voltak mint egy egy kávés csésze, és néha ötletszerűen pislogott velük. - Bagoly - rebegte kicsit meghatottan Panka. Az. De hogy szedjük ki? A csövek áthatolhatatlanul hálózták be a helységet. Max egy pigmeus tudna oda bekecmeregni, de ő is csak akkor ha négy hónapig léböjtkúrázik.

- Bemászok - mondta Panka.

- Azt megnézem - mondtam én.  Hát volt mit. Nyögve gyömöszölte magát előre, itt-ott elhagyva ruhát, bőrt. A ráragadt kosztól kicsit emlékeztetett egy erősen elhanyagolt, kétezer éves múmiára. Egyszer csak csend lett - Beszorultam - nyögi.

Ajaj. Közelebb lépve hangosan röhögni kezdtem. Két vízszintes cső között bepaszírolódva nekem egy rántottás szendvics jutott róla eszembe.

- Húzzuk, - mondom a makiszeműnek. Húztuk. Nem jött. Közben a bagoly, mint aki megunta a látványosságot, előkászálódott, és kirepült a nyitott ablakon. Nem azt mondta valaki hogy ezek nem látnak nappal?

Visszatértünk az embermentő akciónkhoz. Egyre jobban kétségbe esve ráncigáltuk, mikor az emberke felcsillanó szemmel harsogta a megoldást

- Itten van, nem mecce egy pornyósbolt. Hozunk ilyen cekces kenyőcsöt, rákennyük, oszt má ki is cuppan!

Csendesen leültem a földre, majd a rámtörő röhögéstől fetrengeni kezdtem. Közben Panka mintha mantrát mondana, ecsetelte hogy a makiszemű mit  "kennyen be a cekces kenyöccsel". Volt benne anya, ló, sőt még valami elefánt ivarszerv is. Közben megérkezett egy másik melós, így hárman szétfeszegetve megmentettük Pannikát. Az iroda felé csendesen ültünk a  kocsiban. Rongyos, piszkos kolléganőm egyszer csak felém fordult - De legalább a bagoly megúszta! És csendesen mosolyogva vezetett tovább.