Egy nagyon szomorú, de még inkább felháborító történetet mesélek most el nektek. Sem a menhelyet, sem az állatorvosokat nem nevezem itt nevükön, hisz nem kaptam engedélyt rá, így csak a névtelen igazságot kapjátok meg.

Kb. másfél évvel ezelőtt kezdődött a történetem, megszületett egy kiskutya, kivel az akkori tulajdonosa - direkt nem gazdának nevezem - nagy terveket szövögetett. Harcoltatni akarta, és ennek megfelelően kezdte a kiskutya "tréningezését". Egy sötét pincébe zárta be, onnan ki nem engedte, ütötte-verte, és ahogy cseperedett, egyre többször ráengedett képzett, verekedtetett kutyákat. De az ifjú eb nem igazán váltotta be a hozzá fűzött kívánalmakat, és az állatvédők kezébe került. Menhelyre, egy kicsiny ketrecbe a pincéből. A ketrec rácsain a szomszédos ketrecekből a kistestű kutyák átértek és véresre rágták ifjú főhősünk lábait. Mint utóbb kiderült, itt már sejtésük volt az ottani állatorvosoknak, hogy kutyánk nem egészséges, epilepsziás, és a rohamok az életféltéssel együttesen egy tudatvesztett támadásban végződnek. Mégis kiadták gazdihoz, méghozzá egy családhoz, ahol egy pici gyerek is él.

Mi itt csatlakoztunk be a történetbe, hisz az új gazdi kihozta a sulira szocializálni. Hónapokig dolgoztunk velük, külön és csoportosan is, teljesen személyre és kutyára szabottan próbáltunk a problémán segíteni, de nemhogy javult volna a kutya viselkedése, egyre csak romlott, míg végül már a családot is megtámadta. Egyre csak sűrűsödtek a támadások. Ekkor már nem jutott más az eszünkbe, mint kiprovokálni a túlpörgetését a kutyának, így megláthattuk, hogy miként is támad. És itt jött az első gondolatunk, hogy itt nem viselkedési és félrenevelési probléma van, hisz az állat teljesen kifordult szemmel, tudatán kívül támadott és mikor véget ért a rohamozása, az ölemben pihegett. Ugyan ezt egy teljesen más, játékos túlpörgetésnél Lacinak is produkálta még aznap.

De itt még csak egy gondolat volt, hogy itt valami genetikai baj lehet. Aztán jött a levél, megtámadott kan kutya létére egy tüzelő szukát.Beszéltünk a gazdival, ajánlottunk neki specialista szakorvosokat, többféle irányban vizsgálják meg a kutyát. Ekkor már napi szinten jöttek a támadások. És kiderült, hogy súlyos epilepsziás, gyógyszeres kezelés mellett is jönnének a rohamok, azaz a támadások.

A pontot az i-re a befogadó menhely állatorvosa rakta fel, aki ugyanezt elmondta a gazdinak, hogy bármilyen kezelés mellett a kutya veszélyes.

- Kérdem én, akkor miért lett kiadva egy beteg kutya egy kisgyerekes család mellé???

- Végiggondolta ezt valaki, hogy ebből mekkora tragédia lehetett volna???

- Belegondolt valaki, hogy milyen trauma egy családnak, hogy elvesztik a kedvencüket???

- Ez volna a magyar valóság???

‎"Már nem vadkutya, hanem a legjobb barát a neve, mert barátunk lesz örökre, örökre, örökre legyen ő bármilyen is." - (Rudyard Kipling)

Nyugodj békében KicsiKutya! Szeretünk mindannyian!!!!

írta: Tina