Cerberos Kutyaiskola Budapest

Cerberos Kutyaiskola Budapest

Szeptember 11., egy nagyon esős szombat

2010. szeptember 23. - RumlisDorka

Szakadt az eső, pfújjjj. Balázst felszedtük a Flórián téren, és irány volt a suli. Korán kiértünk, így egy séta is belefért még. Az eső még mindig lassan, áztatóan szemerkélt, minden kutyánk bőrig ázott, a miniken ruhci volt, de még így is tocsogtak a víztől.

Bemutató gyakorlással kezdtünk, aznapra két felkérésünk is volt egymás után, rá kellett próbálni. Igazán nagy dícséret az egész szuper csoportnak, mert az áztatós eső ellenére mindenki időben ott volt és lelkesen részt vett a gyakorláson egyetlen szó nyavalygás vagy panaszkodás nélkül! Erre azt hiszem ezt lehet mondani: Joó csapat! (vagy inkább ezt: rettentően fanatikus banda?! :-))

Alapon, minin, szocin Nóci, Balázs és Andi tartották a frontot, hősként ázták, fázták végig a napot, KisPisti is mint főovóbácsi rongyosra áztatta magát. De le a kalappal az elvetemült tanulóink előtt is, hisz az undok idő ellenére is sokan megjelentek.

Mi korán indultunk, a BNV-n volt jelenésünk, mire odaértünk már brutálisan szakadt az eső, ráadásul kültéri bemutatónk volt. Hősként üdvözöltek minket a rendezők, mert a  naaaagy munkakutyások lemondták, „az ő kutyáik esőben nem dolgoznak”- szólt az indoklás, a Népszigetisek sem voltak még ott, úgy tűnt, hogy az esőre való tekintettel csak a Cerbisek jelentek meg kezdésre. Nekünk megtiszteltetés ha hívnak valahová, és mi meg is jelenünk, tök mindegy ha esik, ha fúj, ha fullasztó a meleg, vagy éppen fagyos az idő. A mi kutyáink örömmel dolgoznak velünk, hisz mi is élvezzük a velük töltött minden percet, erről szól az iskolánk, az időjárás minden szeszélye hidegen hagy minket (jelen esetben szó szerint is).

A bemutató csúszott, a technika ördöge szólt közbe, a hangosítást még esőállóvá kellett tennie a rendezőségnek, ráadásul variáltunk, hol is legyen a naaagy bemutató. Mire elállt az eső, a Népszigetisek is megjöttek csepp csapatukkal, így közös megbeszélés eredményeképp befoglaltuk a park közepén lévő kör alakú teret.

A bemutatónk alatt csak néha szemerkélt az eső, szokás szerint hatalmas sikert arattunk. Új ovis csoportunk itt debütált. Mivel későn kezdtünk, nem tudtuk, hogy így is lesz é még egy szereplésünk, de pont a nézettségünk miatt, kérték, hogy egy órácska múlva adjuk megint elő a műsorunkat. Gyorsan mindenki kaja után nézett, elintézte folyó ügyeit, lepihentette ebét, hogy frissen – fitten kezdjünk neki az újabb bemutatónak. Háromkor újra bemutattuk a repertoárunk, újabb tapsvihar volt a fizetségünk.

Kipurcanva, ázottan – fázottan, de BOLDOGAN indultunk haza, hisz megint megmutattuk, hogy a Cerbisek dacolva az időjárással is képesek mosolyogva, örömmel kutyázni.

Írta: Tina & Dorka

süti beállítások módosítása