Talán még nem mindenki tudja, de a Kutyasuli oszlopos tagjaiból létrehozunk egy Egyesületet is, elsősorban nem közvetlen állatmentés céljából, hanem olyan egyéb tevékenységekre, mint például a felelős állattartás népszerűsítése gyermekeknek. Úgy gondoljuk, hosszútávon csak így tudunk változtatni a hazai állattartási kultúrán, ha a mostani gyerekeket meg tudjuk szólítani.

Írta: CoraZita

Ennek keretében oktatási csoportunk tegnap a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába látogatott.

Viki volt a „főelőadó” Sophie kutyájával, Reni először jött velünk Manóval, és  én vettem még részt Corával. 

Arról beszélgettünk a második osztályosokkal, hogy honnan is származik a kutya, milyen törődésre van szüksége a mindennapokban, de szó esett az ivartalanítás fontosságáról is, és hogy becslések szerint Magyarországon kb. kétmillió kóbor kutya él – macska még ennél is több. Játszottunk is: például fel kellett ismerniük a gyerekeknek, hogy a kivetítőn látható kutya testtartásával éppen mit fejez ki: játszani akar éppen, vagy esetleg támadóan lép fel. 

A hallgatóságunk: 

Kutyáink így tűrték az előadás „fáradalmait” (Sophie füle valamiért önálló életre kelt): 

Manó és Cora néhány percben megmutatta, milyen alapvető engedelmességi feladatokat lehet elsajátítani, Sophie pedig ízelítőt adott kutyás trükkökből és számolni tudásából: 

A gyerekek nagyon aktívak és lelkesek voltak, rengeteget jelentkeztek a kérdéseinkre, és ügyesen is válaszoltak, ezért külön dicséret illeti őket.

A végén nagy „simogatósdi”  volt, amikor valamennyien szó szerint rávetették magukat az ebeinkre, akik sűrű farkcsóválás közepette, derekasan állták a szeretetrohamot – még Manó is, aki nevének megfelelő méretű, és először kísért el minket. 

Azt hiszem, mindannyian jól  éreztük magunkat, és sikeresnek mondhatjuk az előadást. Egy kislány egyszerűen így nyilatkozott a végén: „Hát ez nagyon jó  volt!”