Egy átlagos szombat a cerbiben...

 Reggel 7:30.

Ring-ring, már megint csörgött az a nyamvadt óra, de nincs mese kelni kellett, mert Sophie már bökdöste is a kezem, ami lelógott az ágyról, hogy menjünk.

Igaz csak 9-kor kezdődik a suliban a klubfoglalkozás mégis korábban szoktunk kimenni…jó reggelente egy kicsit sétálni, bár borzalmasan hideg van, de a kutyák élvezik. Szokásomhoz híven indulás előtt még gyorsan kiszaladtam a konyhába virslit karikázni, amit szerintem, ha valaki kívülről nézett volna roppantul viccesnek találja, olyan álmos voltam, hogy alig láttam ki a fejemből.

Mikor kiértünk még alig volt kint néhány ember az alaposokon kívül, akik Laci és Tina kérésére mindig korábban jönnek, hogy a kissé hiperaktív ebek lemozgassák magukat egy kis gumihúzással. Imádom, amikor olyan lelkesen csinálják….

Mikor megérkezett pár klubos mi is elindultunk sétálni egy kört a foglalkozás előtt. Sophie mostanában kicsit megbuggyant és megint előjött belőle a vadászhatnék (Pisti felvilágosított, hogy minden vadászkutya így viselkedik ősszel, mivel ilyenkor készülnek a télra, raktároznak, hajta őket az ösztön) szóval a mi hosszúvezetőnkben bukdácsolt mindenki, akivel találkoztunk. Én nagyon jól szórakoztam rajta…hihi.

Mikor visszaértünk a sulihoz Dorka telefonja megcsörrent. Nóci volt az, hogy nem biztos, hogy le tud jönni ma sulira. Hjaj…rögtön 1000-rel elkezdtem keresni magam mellé valami oktatót szocira, de hála Zsizsu egyből elvállalta.

9 óra, kezdődik a klub. De hol vannak a klubosok…a sok lusta biztos alszik már megint. Na sebaj…az 5 kutyára ráfért az engedelmes gyakorlás. Meglepően szorgosan dolgoztak. Úgy vettem észre ez a hűvösebb idő nagyon jót tett nekik. Egy nagy áttörés is volt aznap…Manó elkapta élete első szájból köpött jutifalatát. Jeee…éljen Manó. Hát n

em aranyos?

 (ne nézzen senki őrültnek minket, az, hogy a kutyusnak szájból köpködjük a jutifalatot egy módszer a szemkontaktus elérésére, mivel nem a kezünkból, hanem a szánkból várja a falatot mindig felfele fog nézni)

A klub vége fele gyarkoroltunk egy kis előreküldést és hátraigazodást is, valamint megtanítottuk a kutyáinkat dögleni. :)

Itt lettem nagyon büszke a kicsi bejglimre, mert már tárgy nélkül is tud előremenni!

Ekkor már azonban a minik ott toporogtak az ajtóban, szóval miután a leckefüzetünkbe(!J) felírtuk a házit, a közepesekkel együtt, akik végig mellettünk készültek a 2 hét múlva tartandó vizsgájukra, kénytelenek voltunk átadni a terepet.

Nem baj, amúgy is mennünk kellett le a lenti pályára, mert másnap Cerberos nap volt a Dunakeszi Tesco szervezésében, úgyhogy a bemutatócsoportnak arra kellett gyakorolni. Mi felálltunk a helyünkre, Laci vezényelt, mindent letisztáztunk és már mehettünk is.

Egy óra múlva az ovi is megérkezett. Te atya ég! Meg sem tudtam számolni hány ovis volt. Mindenhol babakutyák rohangáltak a suliban és nyúzták egymást…iszonyat édesek voltak. Mikor az ovi elkezdődött 2 felé lett osztva a csoport, 3 oktatóval, hogy mindenkire tudjunk figyelni. Én figyeltem, hogy mindenki meg tudja e csinálni a feladatot, és, ha nem akkor segítettem. Szeretek az ovinál asszisztálni, aranyosak a babák és jó látni mennyit nőnek és okosodnak pár hét alatt.

Közben egy autó állt meg a suli előtt és kiszállt belőle egy család egy német vizsla szukával és 3 nagyon pici kölyökkel. Kiderült, hogy véletlen babák, így aztán most gazdikeresők. Jujj…nagy volt a csábítás szerintem mindenkinél, mert nagyon aranyosak voltak. Itt van róluk egy kép.

Már ekkor láttam, hogy sok szocisunk lesz, akik már gyülekeztek az iskola körül. NÓCII…merre vagy?! Nócival együtt kezdtünk szocizni, nem mintha nem lett volna már sokszor példa rá, hogy külön dolgoztunk, de valahogy mégis magabiztosabb vagyok, amikor együtt csináljuk. Hát ez van, akkor kezdődjön.

„A szocisok jöhetnek be a kapunk egyesével!” …és jöttek, és jöttek és még mindig jöttek. Mostanában elég sokan vannak.

Sok ismerős arcot láttam, akik hétről-hétre járnak le, sőt újakat is hoztak magukkal, meg jöttek olyanok is, akik hallottak rólunk és azért jöttek le. Többek között volt egy új németjuci, aki járt már régen le a sulira, és első látásra nagyon aggresszív volt. Pisti viszont megmutatta nekem, hogy ez nem szimpla aggresszió. Elkérte a gazditól a kutyát és arrébb vitte, és az eb teljesen megváltozott. Bizonytalan lett, félt. De, amint a gazdi előkerült kezdődött megint a kitámadás. Vagyis azért támadott ki, mert a gazdit védte, mert ő volt a falkavezér, és úgy gondolta neki az a feladata, hogy minden veszélyesnek tűnő helyzetben megvédje a falkatagját.

Volt egy új kis havanese kutyus, akinek kicsit több lett megengedve, mint amit szabadott volna, ezért kezdeti aggressziót lehetett rajta látni, ezen kívül prórázon közlekedni nem nagyon tudott.

A régiek közül nem titok, hogy egyik nagy kedvencem Rudi, a németjuhász, aki úgy jött le hozzánk, hogy a farka a hasához volt simulva végig és ezt a félelmet csak úgy tudta lereagálni, hogy támadott. Ehhez nagy részben hozzájárult az is, hogy a gazidja, aki egy fiatal lány nagyon meg volt szeppenve. Rajta láttuk Nócival a legjobban, hogy, amint a gazdi elkezdett feloldódni, mosolyogni úgy kezdett Rudi is nyitni felénk és a többi kutya felé is. Elértünk nála oda, hogy a foglalkozások alatt már nincs rajta szájkosár. És ez teljesen a gazdi érdeme, mert láttuk, hogy tényleg komolyan vette a tanácsainkat, a kutya nagyon szépen javul.

Miután mindenkivel beszéltem egy kicsit, elkezdtük a foglalkozást. Zsizsu elvitte a haladóbbakat a terület másik oldalára, mert annyian voltak, hogy egy körben nem lehetett velük dolgozni, én pedig maradtam az újakkal, és a problémásabbakkal.

Az utolsó szünetben éppen néztem, ahogy Rudi nyitni próbált Sophie felé, úgy gondoltam megkockáztatom és mondtam a gazdinak, hogy vegyük le róla a szájkosarat. Ott maradtam kannával a kezemben hátha baj lesz, de nem lett. Ennek nagyon örültem, bár még odébb vagyunk a céltól, de ez most nagy áttörés volt számára.

Jerry, a hosszú szőrű kis keverék kutyusunk, aki régi szocisnak számít is lejött. Jerry legutóbbi látogatása alatt beszéltük a gazidval, hogy kicsit visszaesett a kutya, mert aggresszívabb volt a megszokottnál, de a gazdi már magától tudta, hogy mit kellett csinálni és most nem volt olyan szörnyű, sőt csak egyszer morgott a foglalkozás alatt.

Az utolsó etap után Zsizsuval házi osztottunk majd összestünk a klubház előtti székekbe. Hosszú nap volt, de sokat tanultam...

Előreküldés:

Ovisaink:

Szorgalmas leckeírás: