Furcsa dolog a tudás.

Még furcsább, amit hiszünk róla.

Miért van az, hogy itt mindenki mindent tud? Szakért?

Megjött Inci. Teljes nevén Insomnia. Mert ő nem alszik. Nem is fog. Nagy cécóval kikanalaztuk a szállítóketrecből. Ment mindenre, ami az orra előtt mozog. Szörcsögve rágcsált mindent, amit szájba tudott venni. Nézem a törött, ferde állkapcsát, öklömnyi testét, ahogy megpróbál mindent elpusztítani. Mert ezt tanulta. Az ember ezt várta el tőle. És cseppnyi testében lévő minden erejével, ropogó állkapcsával, teljes szívével megpróbálja tenni azt, amit elvárnak tőle. Belenézek a szemébe, mély, tiszta,nyílt.

Fiam mintha kitalálná a gondolataim, hirtelen lehajol,felkapja, magához szorítja. A vékony test a megdöbbenéstől lemerevedik, szája kinyílik, a rostává rágott bőrdarab szinte lassítva hull a földre. Apró rángások futnak át rajta, majd hitetlen arca lassan felenged. Habozva picit kinyílik a roncsolt száj, és egy gyors pici nyalintás szántja végig Pisti arcát. Egy villanás csak, de nedves lesz tőle az ember szeme. Tudom hosszú, nehéz út lesz, de azt is tudom sikerülni fog. Mert ez a kutya jó. Ott belül, a tanult gyilkoson túl, ott lakik benne a mindent, mindenkit szeretni akaró kölyök. És mi kihozzuk belőle. Ezúton üdvözölve a szakértőket...