Mert lassan, csendben megundorodom ettől a világtól. Mit szeressek benne?

Emberek fejét nyiszálják le isten nevében. Öregek fagynak meg télen, mert nincs tűz a kis kopott kályhában. Nyegle majmok vigyorogva hazudják az arcomba, hogy jól élek, és legyek érte hálás. Gyerekek dolgoznak gyárakban egy marék ételért. Belém égnek képek, hogy mikor ülök ágyam szélén arcomat a tenyerembe hajtva, elém villanjanak,keserű nyálat hozva a torkomba. A néni szeme, aki a kukában turkálva felnézve meglátott, és elpirult szégyenében. A kéregető, akiben volt tanáromat ismertem fel. És nő a lista. Már ködbe veszik a sor vége. És ma új kockák kerülnek a gyűjteménybe.

Telefont kaptam vidékről. Jólesett az ismerős tájszólás. Apám kicsi faluja jut eszembe, ott messze Vas megyében. Idegen a hang, de ismerős a szó. Meghalt Pali bátyád, mondta. Szégyen, de nem tudtam, kire gondol. Agyamban gyorsan végig szaladnak az arcok. Téves lehet, mondom. Nem hiszem,  jött a válasz. Pista bátyám fia vagy, téged kereslek. Van itt neked valami. Egy megfeketedett bőr szíj, rajta egy csengő. Kezemben megremegett a telefon. Istenem, már tudom. A kis csikó! Nagyapám ajándéka! Pali bácsi aki hozta, és bajusza alatt mosolyogva nézte az örömtől fuldokló gyereket. Engem. Aztán teltek az évek, de a barátság maradt. Aztán egy nagy ugrás. A doktor halk hangja ahogy apámnak beszél. Apám lehajtott feje, ökölbe szorított keze. Ahogy kijött velem az udvarra, és mély barna szemében könnyekkel elmondta, el kell adni a lovakat, mert nagyapám már nem kel fel az ágyból. Sírtam, és sírtam akkor is mikor Pali bácsi eljött értük. Félrevont és kacsintva azt mondta. Van nekem egy csikó csengőm. Azt elrakom neked. Ha megnősz, együtt választunk neked csikót. Eltelt negyven év. Soha nem lett csikóm. El is felejtettem már régen.

Beteg volt? - szinte oda sem figyelve tettem fel a kérdést.
Nem, szólt a válasz, a bank elvitte a házat. A fia kezese volt. Tegnap felkötötte magát. Egy új kép került éjszakáim rémei közé. Egy régi csengő.

Írta: Joó István