Reggel negyed hét.

Álmos arcú emberek jönnek szembe velem az utcán. Én sem vagyok az a ropogós. Megállok a Teve utcai rendőrpalota előtt. Már várnak ránk. Beülünk az autóba, és elindulunk Egerbe.

Útközben bámulok az ablakon át. Vágtáznak a gondolataim. Végiggondolom az elmúlt éveket. Nehéz volt. A semmiből építeni valamit. A hitetlenkedők, tamáskodók "jószándékú" véleménye cseng a fülemben. Nem lehet, úgysem, na ne már... Fájón villan fel anyám meggörnyedt alakja, mikor már harmadszor vár hiába, mert valahova menni kell. A gyermekeim, akik azzal tették le a telefont, hogy persze apu, megértem... És azoknak a gyönyörű lányoknak a könnyes szeme, akik elengedtek, mert cseppekben szivárgott belőlem a kín, és nem bírták tovább nézni az éjszakákon át tartó, arcomat a tenyerembe fúró keserűséget. Ott sorakoznak azok, akik miközben én vakon kapálózva mentem az utamon a tőlem lopott morzsákon gazdagodtak.

Közben megérkeztünk az egri kapitányságra. Sok ember ácsorog, beszélget az udvaron. Egyre több az ismerős arc, néhányan köszönnek. Felmegyünk egy terembe, és minden szem ránk szegeződik. Eleinte kiül az arcokra a "na még egy nyűg a nyakunkon" kifejezés, aztán egyre többen kezdenek jegyzetelni. És jönnek a kérdések is. Hogyan? Ez minősített? Mikor hívjunk szakértőt? És így tovább. Órák repülnek, a jegyzetek nőnek. Aztán vége.

Búcsú, telefonszám csere és indulás. Aztán egy hét után másik város, más emberek. Magyarországon példa nélküli oktatás sorozat vette kezdetét. A Cerberos Állatvédelmi Egyesület és az Országos Állatvédőrség Alapítvány az ország összes megyéjét átfogó oktatást tart a rendőrség állományának.

Sokan, sokat dolgoztunk ezért.