Mindenki nagyon várta, mindenki nagyon készült – és mindenki komolyan vette. Talán túlságosan is komolyan, mert ahogy Cerbipapa fogalmazott: egy világbajnokságon nincs ennyi, magát hülyére izguló versenyző.

Egyre nem számított a rendezőség: 42 indulóra! Amikor a 16 alapszinten versenyző befejezte pályagyakorlatát, már fél ötöt „harangoztak“… Végül a díjkiosztó sötét estébe nyúlt, viszont az eső megkímélt minket, az enyhe csöpögés még az Okleveleket sem tudta megnedvesíteni. Ugyanis minden induló személyre szóló, remek látványtervű, valószínűleg „örök kinccsé“ avanzsáló oklevelet kapott.

Óriási ötlet, óriási szervezés – és óriási, áldozatos munka kiképzőinktől, akik órákon át állva, vezényelve, bírálva nem lankadó figyelemmel kísérték mindnyájunk gyakorlatát. (Itt képzeletbeli kalapemelés és meghajlás mindegyikük előtt!!!) Köszönet érte.

Kiváló gyakorlatok, kevésbé kiváló gyakorlatok, nem annyira kiváló gyakorlatok – de egytől egyig mindenki dicséretet érdemel a lelkesedésért, a feladat vállalásáért, a megjelenésért!
Ráadásul mindez sokak számára „erőfelmérő“ a másnapi vizsga előtt… Persze voltam olyan gonosz, hogy megjegyezzem egyiküknek: attól, hogy szombaton kategóriájában magasan megnyerte a versenyt – és ezzel természetesen a kupát –, vasárnap még megbukhat :D
A III., II. és I. helyezettek ugyanis kupát is átvehettek – ez már relikvia! Ilyen többet nem lesz: I. (ELSŐ) Cerbi-kupa…

Mivel a műfaj megengedi, kicsit hadd legyek szubjektív!

Részemről legnagyobb tisztelet azoknak, akik 2-2 kutyával indultak, közülük ketten mindkét ebbel az első háromban végeztek. Ez rendkívüli teljesítmény, nyugodtan mondhatjuk, sportemberi.

Az alapon – amúgy a győztes, de ezt akkor még senki sem tudhatta – törpepinscher tetszett a legjobban. Azokra a fajtatársai emlékeztetett, akik a 70-es években (még törperattler néven) a rendőrség őrző-védő bemutatóján a többi – főkét német juhász – kutyával egyenrangú teljesítményt nyújtottak; csak a kar megfogásához picit le kellett hajolniuk a segédeknek, aztán ők fogtak, fogtak rendületlenül! Igen, a törpepinscher ismét bizonyította: ő bizony kis termete ellenére munkakutya! Megfogott még látványra is (később kiderült, ő is helyezett lett) egy vörösbarna, félhosszú szőrű, a kistermetű felső határán lévő ebzet, nagyon jópofa és ügyeske is.

A középszintű verseny 17 indulója közül sikerült a 15. rajtszámot kihúznom, mire sorra kerültünk, híg székletté izgultam magam. Sebaj, a saját elvárásomat (középmezőny) sikerült hozni, Laci szerint ez volt eddig a legjobb pályánk; csak az bosszant, hogy lehetett volna jobb is. Mert az egyik oka indulásomnak épp az volt, hogy a „szóbeli“ (személyek előtt zajló) vizsgaszituációt gyakoroljam, ebben a korban már ideje… hmmm, hogy megszűnjön a „láz“. Mégis, az első – nem is nagy – hiba után szétestem, mint műkoris, aki egy botlás után már csak popsin csúszik a jégen. Igaz, Lilla tüneményes Freud Zsiga-i elszólással szólított minket pályára: – Hozd a Linkamamát a kiindulópontra! :-)

Szerencsére a győztest láttuk, meg azt is tudtam, hogy utolsók nem leszünk – mert bocsássátok meg nekem, és főleg az érintett páros – mert azért Linka nem pisil a pályán… igaz, fekvésben elszórakoztatta magát egy kis kúszogatással, hempergéssel, de maradt.
A BH-sokat már nem volt cérnám megnézni sajnos, pedig gyönyörűségeket hagytam ki. De győzött a lustaság meg az éhség: és odafönt mindannyiunkat várta Reni páratlan bográcsgulyása, ilyen finomra még sosem sikerült, áldassék mindkét kezecskéje!!! Jobbnál jobb sós és édes sütik is készültek és érkeztek, nálam most a túrós vitte el a pálmát, én meg a túróst sorjában…

És ugye mindezek megkoronázásaképpen az ünnepélyes Laci-beszéd, oklevél- és díjkiosztó!

Szép volt, Joó volt – hagyományteremtő szándékunkat pedig mi sem bizonyítja jobban: eldöntöttük, néhány év múlva már International Cerberos Cup néven futunk majd. Úgy legyen!

(A nyertesek, helyezettek névsorát és a részletes eredménylistát Tináék közlik nemsokára.)

Írta: Linkamama