Cerberos Kutyaiskola Budapest

Május vége van...

2017. május 22. - cerberoskutyaiskola

 ezust_1.jpgMájus vége van...
Jó dolog kiülni a verandára reggel. Ezer madár csirreg, a nap süt, apró szélfoszlányok csiklandozzák az arcom. Más mint a város. Emberibb, szebb, ünnepibb, talán lassabb is egy kicsit. Kevergetem a kávém, álmos, ügyetlen mozdulatokkal cigit gyújtok. Egy dagi dongó erőlködve pörgeti testéhez mérten apró szárnyacskáit. Mókás, ahogy cűgöli a nagy potrohát. Orromba ezer illatot csempész a reggeli szélkölök. Aztán a kávét keverő mozdulatom lassul, ahogy agyam szortírozza a virágok, fák illatát. Van ott valami, valami ismerősen szomorú, torkot facsaró a többi között. Könnycseppentően szép. Virágzik az ezüstfa....


Május vége volt. Nemszeretem program, Aput kellett vinnem a kórházba, valami vizsgálatra. Abban az időben még tudott csoszogni, járókeretére támaszkodva, és csak ritkán kötötte gúzsba beszédét, gondolatait az a sunyi, gyáva, gyilkos kór, ami később nem csak lépéseit, de a végén már a mondatait, könnyeit is elrabolta.

- Szép idő van - mondta-, sétáljunk el a kórházig. Még ez is, dohogtam. Legalább egy óra, mire eltotyogunk odáig... Az utca forgalmas, rikító és büdös forgatagában elvesztünk, ahogy gyereklépésekkel baktattunk, közben azon aggódva, odaérünk-e időben. Egyszer csak megállt. Elmosolyodott, és mint régi ismerősnek szokott az ember, megbiccentette ősz fejét. - Ezüstfa. Olyan az illata mint a méz. Nem kérkedik, nem sudár. Göcsörtös, gyütt-ment fácska. De megél az útszéli porban, megállítja a rohanó szelet, bogyót ad télen a madaraknak. És az illata...
Aztán elhallgatott, látszott keres még valamit gondolatai lassan homályosodó mélyén. -Szeretem...

Csendben nézem a kerek könnycseppet a kávés ibrik mellett. Azt hiszem fát ültetek. Ezüstfát. Mert lehet, hogy göcsörtös,"gyütt-ment", de mikor májusban virágzik, és a szél borzolja keskeny leveleit, megvillantva ezernyi ezüstszilánkját, akkor szép. Mint az a régi nap, ott az utcán baktatva.
Mert május vége van...