Cerberos Kutyaiskola Budapest

Talán játék...

2017. január 16. - cerberoskutyaiskola

 r2017-01-07_17120.jpg

Talán játék...


Unom a hideget. Fülcimpámat, ami kilóg a sapkám széle alól, zsibbadósan fájósra szurkálta a januári szél. Kezem, mintha nem is az enyém lenne, idegenül próbálja megtartani az ócska teafőző régen mattra kopott fogantyúját. Ütött-kopott jószág, csőre kónya, a talpa feketére égett a hevenyészve rakott tüzek gyilkos lángnyelv nyalogatásaitól. Az biztos, hogy nem egy mutatós darab. Használtam vízforralásra, mikor a csikorgó téli éjszakák jégkővé sóhajtották a kutyák vizét. Forrt benne már az ócska kávé, zacskós levesnek való víz, sőt egyszer még hólé is. Most is visszateszem a lángölbe, feltöltöm, és rágyújtok. Várom az apró, nevetségesen vékony kis sipákoló füttyöt, mely jelzi, felforrt, elkészült. Van egy kis sipka a csőrén, azon keresztül fújja büszkén a dallamát. Várok, közben Gandit lesem szemem sarkából. Rosszban sántikál az öreg, tisztán látszik.

Egy tanulónk felejtett egy fél virslit az asztalnak kinevezett ócska kábeldobon, azt cserkészi az öreg. Lopva tekinget felém, közben szinte véletlenül kerül egyre közelebb a csemegéhez. Arca most egy vén, ravasz rókára emlékeztet, orra szinte megnyúlt, öregségtől gacsos lábai alig érintik a talajt. Vadászik. Mintha élete múlna azon, hogy engem kicselezve elhappolhassa azt a vacak virslidarabot. Lesem, szám apró vigyorra rándul. Játszunk. Tudja, hogy látom, de ez nem számít kettőnk néma mókapárbajában. Kicsit olyan, mint mikor két öreg barát sakkozik. Tudják egymás lépéseit, mégis úgy tesznek, mintha most látnák először.

Aprót bólint a vén fej, ahogy a válla felett leskelődik, nyelve izgatottan nyalja meg orrát. Na, most.... Ránézek, ettől az utolsó pillanatban megszakítja a ragadozást, és mintha nem is akart volna mást, közömbös pofával egy gyanús jégdarab szöszmötölésébe kezd. Megsajnálom. Szájából a csorba fogak közül tiszta nyálcsepp pottyan a földre. Látványosan elfordulok, és minden figyelmemet a teáskannának szentelem. Mikor visszanézek, a kábeldob üres, a vén eb pedig boldogan csillogó szemmel üget felém. Játszottunk, és ő győzött...