Cerberos Kutyaiskola Budapest

A szemek mögött...

Bence bá'

2016. július 12. - cerberoskutyaiskola

 

A szemek mögött...

ben3.jpg
Sok világ van a szemek mögött. A félelem jegesen kék belefagyott, állandóan csikorgó mindent félreseprő világa, az agresszió ordítva robbanó,tűzvörös lobbanása. Ismerem őket, volt már dolgom velük. Ami leginkább megrémít, az a tekintet halott, közömbös sötétsége. A jég felolvad, a tűz ellobban, de ez a sötétség az más. Ott, bent a szemek mögött, önkéntes rabságban rója a lélek végeláthatatlan köreit. Vakon botorkál, nekiütődve a saját maga által épített cellának. Közömbös, rideg, kiúttalan folyosók,mely halkan verik vissza a legrejtettebb vágyat, kijutni innen. Hátha lesz még fény, lesz hit, egy kéz aki kivezet.... Ám ez szinte soha, senkinek nem sikerül....

Mikor megérkezett, már láttam. Ő nincs velünk. Már agyának azon szegletében bolyong, ahonnan nincs menekvés. Állt, kifejezéstelen tartásban, szemében a halott fénytelenséggel. Nem érdekelte semmi. Étel, érintés, beszéd lepergett róla. Fájó szívvel néztem öreg, sebes arcát, kopott bundáját, kiálló csontjait. Lassan mindennapjaink szürke része lett. Néha beszéltem hozzá, de nem értem el. Ám egy napon történt valami. Párom, aki lelkes kutyabolond, elém állt és közölte velem, ő rehabilitációt akar tanulni. Őt komolyan kell venni, ahogy apró, törékeny alakját kihúzva, megmásíthatatlan makacssággal néz az emberre.

Jó, bólintottam. - Elsőnek válassz magadnak egy kutyát, hisz tőlük, velük tanulhatod a legtöbbet. Én őt szeretném - mutatott a befordult öregre. Ajjaj, gondoltam. Ez már most kudarc. De kitartott a választása mellett. Minden nap ott volt vele. Sétáltak, futottak, sírtak némán együtt. Egyszer aztán ahogy a szemem sarkából lestem őket, a torkomon akadt a fiamtól csent kólakorty. Egy apró mozdulat volt az egész, egy óvatos farokbillentés. Másnak semmi, de én tudtam. Valahol a mélysötétben megváltozott valami. Egy fényszilánk pattant a lélek fekete éjszakájába.
És nézzétek. Eniko Sipos és Bence bá', ma a suliban. Tisztelet...