Cerberos Kutyaiskola Budapest

Karácsony mese..

2014. december 21. - cerberoskutyaiskola

karmese.jpg

Karácsony mese.. vagy talán nem is mese?

Hideg volt. December közepén jártunk, ronda szürke felhők lógnak az égen. Valami gusztustalan apró jégreszelék hullik ránk, odafagyva mindenre. Nem szeretem idő van. Épeszű ember otthon gyártja a karácsonyi sütiket. Bezzeg mi... Mellettem a rendőrök készülődnek az akcióra. Kutyatolvajok ellen jöttünk, pontos bejelentésre. Nagy a készültség,a bejelentő szerint népes család, harcias rokonság él a kis tanyán. Mindenki rokon a környéken, akár százas tömeg is összerohanhat percek alatt. Megelevenedik a táj, harsognak a hatósági utasítások. Rutinosan elindulok a gazdasági épületek felé, hogy az esetleges házőrzőket megfogjam, elkerülendő a baleseteket. Közben pörögnek az események, emberek ordítanak, asszonyok visítanak. Mint ahogy ilyenkor mindig. Számomra kis pihenő, míg bent folyik a helyszínelés. Van itt lopott kocsi, motor, kecske, de még tehén is. És persze a kutyák. Picik, nagyok, majdnem mind fajtatiszta, fiatal állat. Hamar kiderül a legtöbbet megbízásból lopták. Nagy részük szaporítóhoz, a kutyagyárak szomorú rabszolgájának került volna. Szedjük, visszük őket. A hatósági orvos nézi a listáját, hangosan sorolva a keresett kutyák ismertetőit. Azokban az időkben még nem volt chip, döcögve haladt az ügy. Ahogy próbáljuk azonosítani az ebeket, valami megböki a hidegtől átfagyott lábszáramat. Odapillantva sötét kutyaszemekbe nézek. Szép, jó kondiban lévő,  két év körüli német juhász kislány. Értelmes, okos nézése, mozdulatainak nyílt játékossága mutatja, nem rég került erre a lepratelepre. Jó gazdája lehetett, nyugodt, barátságos.

- Hát te - néztem rá mosolyogva - hogy kerülsz ide? Na majd te is sorra kerülsz, ne félj.

Lépnék tovább, de majdnem orra esek valamiben. A kutya előttem, két első lábát kinyújtva döfköd egy ágat, biztatva,játszunk, hisz nekem hozta.

- Maradj már te lüke - vigyorgok rá, zsebemből előszedve egy fél virslit. A barátság megköttetett,és most már állandósult kísérőmmel, Szotyival (a nevét egy öreg szotyiárus néni ihlette aki pont így ráncolta az orrát) ügyködök tovább. Mint lelkes árnyék lohol mellettem mindenhová. Lassan végzünk. Két elkövetőt elvisznek, de mi az ennek a tömegnek... Odalépek a dokihoz.

- Ezt is listázd - mondom, rábökve Szotyira - aztán végeztünk.

A doki a papírokat nézve, kerülve a tekintetem,halkan szinte motyogva mondja ki a hihetetlen szavakat:

- Ő marad.

- Hülyeség, szakad ki belőlem.  Miért? Nincs a listán, nézem. Itt egy oltási könyv, a szomszéd (természetesen rokon) tulajdona. Milliméterről milliméterre nézem a piszkos könyvecskét. De hát ez nem az övé. Ő legalább egy évvel fiatalabb a könyvben szereplőtől.

- Tudom, de nem lehet bizonyítani. Őrjöngök. Könnyekkel a szememben nézem ahogy egy láncra rakják. Mert ő jönni akar. Velem. Szűkölve fekszik a láncnak, és sír. Sírunk. A többieket meg sem várva bevágódtam a kocsiba és eszelős iramban elvágtattam Pest felé. Napok teltek el és én terveztem. Ellopom. Szotyi nem maradhat ott, azt nem engedem. Tudtam, öngyilkos terv, de hiába törtem a fejem, nem tudtam jobbat kitalálni. Szenteste megyek, akkor kevesebbet mászkálnak, messze állok meg a kocsival... Ezen rágódva fordultam be a jól ismert krimóba.

- Hát veled meg mi van? Elhagytad a pénzedet? - dörmög rám J. egy deci vodkát szorongatva. Jellemző rá, hogy a pénzelhagyást ítéli meg lehetséges magyarázatként fancsali képemre.

- Jó hogy vagy - nézek rá. Elmondom a történetet, majd beavatom terveimbe.

- Hülye vagy - dörmögi, megesznek a kannibálok. Mikor akarod csinálni?

Válaszomra bólogat.

- Hagyd a francba. Ezt onnan nem hozod ki, igyál inkább vodkát - eltüntetve pohara tartalmát. Elérkezett az idő, lassan készülődöm, mikor harsogva megszólal a telefon. J hangja ropog a vonal végén.

- Ha mész, ugorj be értem - mondja,majd lenyomja. Arany bolond barátom, mosolyodok el. Könnyebb szívvel kanyarodok J ismerős háza elé. És akkor mint valami szülinapi meglepi buliban, rengeteg ember között találom magam. Régi, új arcok fordulnak felém. Van akit húsz éve nem láttam. Gyerekkori barátok hátát lapogatom,kezet rázok fiatalabbakkal. Mi van itt?

- Na induljunk - zengi az ismerős cigi rágta hang. Ne maradjatok le - vágódik ősöreg Wartburgjába, majd pár másodperc múlva kiordít a letekert ablakán - toljatok meg, nem indul ez a szar !

Elindulunk, hosszú autókígyó tart egy távoli tanya felé. Van közte milliós terepjáró, szétszakadt vasroncs. Jönnek. Szenteste. Egy kutyáért. Értem. Nehéz a nyelés, homályos a szemem. Büszke vagyok rájuk. A barátaim, a fiaik, idegenek, távoli ismerősök. Ez jó. Nagyon jó. Kihalt utakon jártunk, mikor a felvezető félreáll. Haditanács. Komor arccal tervezzük Szotyi szöktetését. Köztünk olyanokkal akik bőréért bármelyik nyomozó tíz évet adna az életéből.

- Kerítés van? -kérdezi D, megigazítva fején a rácsomózott fekete halálfejes izomkendőt. -Ha van, J átugrik, felkapja a jószágot, átadja, azt tipli - néz rám igazolást várva.

- Anyád ugráljon kerítést! Mi vagyok én? Zsanklódvandam? Szempillán ne rúgjam magam a nagylábujjammal? - ordítja J, felháborodva már az ugrálás lehetőségén is.

- Na ez az apa - bólint D.- ez öl meg. Minden este vörös a fejem, meg fáj. Az ilyen majmoktól. A stressz. Vagy rák. Vagy valami. J komoly méregbe gurul.

- Azért fáj a fejed te nagyon marha, mert elszorítod az agyadat a kendőddel. Asziszed fiatalabb vagy tőle? Úgy nézel ki mint a Julika a kifőzdében!

- Látod, beteg ez - bólogat D.- gyereknek meg vamzer volt! - hangzott a jó negyven éve emlegetett vád. Ennek alapjául az szolgált hogy D az oviban kikapta J kezéből a lekváros kenyeret, az pedig felháborodásában szólt az óvónéninek. Gyorsan szétszedjük őket és akcióba kezdünk.

Egyszerűen odasétáltunk, lekötöttük Szotyit, aki irtózatos seggrázással üdvözölte a megmentő tömeget. Hazafelé a kocsiban kaptam életem legtöbb kutyapusziját. Mikor hazatértünk, mindenki kapott egy nyalintást. Még D is.

- Jól rám kent mindenféle bacikat - szuszogja. De azért vigyorogva lapogatja meg a hátam.

Hárman maradtunk a karácsonyi éjszakában. Szotyi, J és én.

- Köszönöm - mondom halkan.

- Mit? Szenteste van - vigyorogja. Felhajtja bőrzakója gallérját, és elindul a kihalt utcán.

- Vigyázz magadra testvérem - hangzik a régi üdvözlés.

Sokáig nézek utána, még hallom beindulni ócska Wartburgját.

- Gyere Szotyi - mondom a boldog kutyának. Hátha maradt süti anyunál. Elvégre szent az este...