Miért?

Intézkedek. Telefon, net, füstjel, postagalamb. Pénz kell. Hely kell. Fuvar, befogadó. Minden más van. Pörgök, intézkednek a kollégák. Közben nézem a képet. Miatta van a nyüzsü, az igyekezet. Egy szomorú szemű kutya van rajta. Gyulladt sebek borítják, fáradt beteg testét élve eszik a nyüvek. Sietni kell. Pénz, hely, fuvar. A mentési szentháromság.

Könyörgök, kunyerálok, rimánkodok. Lassan sikerül.

Emelem a telefont, indítani a fuvart, mikor rápillantok az üzeneteimre. Egy szó. Egy csendes, visszavonhatatlan, végérvényes szó. Meghalt. Kezemből kicsúszik a telefon. Vesztettünk. Megint. Remeg a szám széle.. Mi lett a világból? Meghalt, segítség nélkül. Mert nincs hely. Mert nincs pénz. Harcolunk nap mint nap. Emberek elkeseredetten vonszolják mentettjeiket. Könyörögnek segítségért, és nem felel nekik senki. Itt milliók mennek az állatok véréből műmellekre, terepjárókra, nyaralásra. Szervezetek mentenek nemlétező kutyákat, szellemmacskákat évtizedek óta. Az állam épít mindent, ami nem kell, látszat szervezeteket támogat fillérekkel, kiszúrva a közvélemény szemét. Ejnye hát. A francnak erőlködünk. Minek?
Csak. Mert kell. Sajnálom kutyus. Elkéstünk. Tiéd már a futás boldogsága, a szeretet csendje. Már a tiéd. Én pedig csendesen szégyellem magam.